2011. december 27., kedd

Mi más módon gondolkozunk!


írta: Babinszky László

Mi, nem osztogatunk kokikat
Az Európai Uniónak.
Nem szedünk fel útburkolatokat,
S nem gyújtunk fel székházakat!

Nem fizetünk le randalírozókat
Békétlenségre uszítókat!
Nem vonulunk főutakra
Betörni kirakatokat!

Mi,  nem lármásan adunk hangot
Ha látjuk; hogy ellenünk gyűlt haragotok!
Mi, civilizáltan rendezünk sztrájkokat és ülősztrájkot
Ha úgy érezzük, hogy népünket jogaitól
Kreón-módon megfosztjátok!

Most én mondom: ezt, elkúrtátok!
Jövőnket elszúrtátok!
Gyermekeinknek, - kezeitek között, - nincs jövője!
A magyar nép,- félek!- eltűnik a süllyesztőbe!

2011. december 27. kedd.

2011. december 20., kedd

Búcsúvers

(írta: Babinszky László)


Mottó:
"Letéptem ezt a hangaszálat
Már tudhatod az ősz halott
E földön többé sose látlak
Ó idő szaga hangaszálak
És várlak téged tudhatod"
                          (Guillaume Apollinaire: Búcsú) 


Ó, nézd, a téli nap, hogy remeg feléd,
Ajka dicséri a föld ölét, hol annyi öröm int feléd!

Nézd, a nap rád mosolyog, haja glóriát fon,
S a házak rád merednek, nézik tiszta szép szemedet.

Örülj, légy boldog, víg! Ládd, én árnyék vagyok,
Sötétség, mely örökké mozog,

S ami bennem feszül: a kín, a kín gyötör, az,
Mely neked örömet, boldogságot okozott.

                               II.

Feléd fut a villamos, a táj, neked nyílik tavasszal a virág!
Édes, tarka, forró nyáron téged rajong körül a délibáb,

Neked ciripel a tücsök, énekel víg éneket a csalogány,
S vigyáz rád a sok madár! S nézd, mint járja táncát,
Hogy tetszeleg előtted a hamis - Szivárvány!

                                III.          
S a srácok körül rajonganak, lám, hogy nevet kis szád!
Íme bíborcsókot nyom orcádra az öröm gazdag viránya!

Mennyi ifjú a táncterembe! S mind kiszemel téged!
Most is felkér egy! - Hogy csordultig teljen szívem!

Mint fonja át karod derekát, s az mint viszonozza!
Tapad rád, mint pióca! Ó, hogy nem hallja lelkem átkát!


                                       IV.

Látlak, pedig messze vagy most! - Nincs út, mely odavigyen!
Kedvem nagyon - nagyon borús, mert tudom, hogy te felejtesz!

- Itthon vagyok. –

Mély gyászba vonulok. Melankolikus a hangulatom,
S bizony a fák nagyon kopaszok.
A Duna pedig hidegen surran, s habot fodroz.

Ablakomat jégvirág lepi el, ajtómat a süvöltő Boreas veri be,
S ha a meleg szobában elmerengek arról, hogy hozzád ér testem,

Akkor érzem azt, hogy kebled leheletem jéggel önti le! –
És sistereg kebled, és félsz, és menekülsz tőlem,

És én vágyom utánad, de te másnak nyitod ki
Bimbózó ifjú rózsádat!

                                    V.

Én még gondolok veled. Nekem még remeg a szívem,
Ha arra gondolok, hogy tetszett az a csodálatosan szép lényed!

Királynő vagy! A nők közt első! És én téged megláttalak!
Határtalan volt örömöm, mert álmodhattam, velem vagy!

És reggel is, délben is, mikor felkel a nap,
Mikor a tóban enyeleg versenyt futva az idővel!

S ha eljő, Nyx, az Éj - Anyó, s ha feljő Luna, a hold,
Akkor akár boldog, vagy a kedvem búskomor,

Mindig rólad gondolkodom. Most is itt vagy velem!
Most is rád emlékezem! Ne gyötörjön a gondolat,

Hogy még mindig kínoz a tudat: elűztél magadtól,
Messze űztél, mint ahogy vadász a félénk őzikét!

S ha a folyó elért a tengerhez, már visszafelé nem foly.
Úgy érzem én is végzetem, elűztél, s hozzád többé
Vissza nem térhetek!

1980. február 27. Szerda.   



2011. december 15., csütörtök

Pótolhatatlan fájdalom


(írta: Babinszky László)

Kondoros, Kondoros,
Béke utca 5 szám.
A zöldmozdony-kürtje
Már nem hallatszik hozzám!

Tovatűnt a gyermekkor
Örökre immár!
Ági sem jön – ha szomorkodom –
Lugasába hozzám!

Szárnyra kelt a gyermekkor,
Mint pillangó – elszállt!
Kondoroson, Kondoroson
Élt egykor – Nagyapánk!

2004. május 7. Péntek.

2011. december 12., hétfő

A nők is elkerülnek

írta: Babinszky László

A nők is elkerülnek, mintha lennék vad,
Kitől félni kell, tőlem mind szalad!
Az utcán bolyongok, mint "bús-képű lovag",
Ki Dulcineáért vív szélmalomharcokat.

1984. június 10.kedd.

2011. december 7., szerda

Egy meggondolatlan névtábla-csere

(írta: Babinszky László)

Én Dózsa nevét nem venném le!
Ő a paraszt példaképe!
1514-be' izzótrónra felültetve
Az úri osztály megégette!

Nem tagadnám eszményképét,
Felém rázná szörnyű öklét!
Nem nyúlna még vasfegyverhez,
Csak a rideg, néma csendhez.

Alattomos lenne itten
Kipréselni ígéretem!
Érte, amit meg nem tettem,
Kikezdené becsületem!

Én Dózsa nevét nem venném le!
Ő a paraszt példaképe!
Ha felelőtlen cselekvésem
Vesztes lesz úgy a nemzetem!

                1990. április 18. szerda.

2011. december 4., vasárnap

Szemet gyönyörködtető Árny-kép

(írta: Babinszky László)

Az ajtó függönyén lámpafény fénylett,
    S ahogy tusolás közben szappanoztad tested,
Mint a moziban vetítőgép a filmet,
    Az árnyékod mozgófilmként vetített elém téged!
Láttam fénymegvilágított árnyékod,
    Árnyékcsípőd, karcsú árnyéktested!
Kecses mozdulatod jól kivehető volt,
   S a férfi szájra érett duzzadt női kelyhed.
A gyöngéd, örömre csábító mellbimbód
   Az ajtó felé feszesen közeledett.
A fényben láttam árnyék-alakod,
   Le-föl mozgó érzéki vággyal emelkedett,
Ahogy tusolás után föltörölted
   A metlakira kifröccsent vizet!
                           2004.december 10. péntek.

2011. december 1., csütörtök

Volt nekem egy Főigazgatóm!

(Ágoston Mihálynak,
az OMIKK egykori Főigazgatójának emlékére)
(írta: Babinszky László)

Egykori Főigazgatómról őrzök szép emléket,
Mely még ma is éltet!
Az egyik szeptember - délutáni nap,
Minden dolgozó az Ifjúsági Parlament felé haladt.
A teremben széktologatás hallatszott és zsivaj,
Majd hirtelen elült a ricsaj.
Ott én is elmondhattam egy nagy hatású beszédet!
Gondolataim sok embert szíven dédelgetett!
Vastaps közt imbolyogva mentem a helyemre,
Térdem rogyadozva, kábultan viselte.
Felszólalásomat - pódiumra kiállva - ekképp értékelte:
"Hallottuk hangját egy mélyen szántó elemző véleménynek,
A felszólalóban megvannak a kutatási hajlamok és képességek!"
Fejtegetésiből azt éreztem, az életben három dolog fontos:
Az élet, a szeretet, az erkölcs,
Aki mást vár az élettől az igazán nem bölcs!
Lelkemben szeretném érezni az eszményi jellemet,
Ehhez használom eszközként a jobbnál jobb műveket.
Néha verseim voltak fénypontjai egy-egy ünnepségnek,
Önzetlenül örült sikereimnek!
S milyen jóleső érzéssel emlékszem arra,
Az "Emlékezz a korra" című versemre azt mondta:
"Sokszor lesz ez még szavalva!"
Boldoggá tett, hogy szárnyalni vágyó kedvemnek
Szárnyakat keresett!
Az értem tett bátor, harcos kiállását köszönöm,
Amíg élek, szívemben őrzöm örökkön!

                              2006. február 15.  szerda.


2011. november 28., hétfő

Zétényi Tanár Úr emlékére



(Emlékvers)

„Halottaim is egyre többen.”
Írta Radnóti egyik versében.
Így vagyok ezzel én is.
Most tudtam meg: újabb, hozzám közelálló embert vesztettem el,
Kinek a halálát alig tudom fölfogni, - józan ésszel.
Zétényi Tanár Úrtól sokat kaptam,
Főleg azt, hogy bízzam magamban.
Igaz, kettes lett a diplomám,
A szakdolgozatom kudarcos jogán.
Ellenem emiatt – még ma is – sokan gáncsot vetnek,
Nem vagyok oszlopos tagja az előmenetelnek.
Azt értékelte bennem, hogy
Magamnak a legnehezebb szakdolgozati témát szemeltem ki,
S azt egyedül segítség nélkül akartam kibontani.
Még a konzulensemet is elutasítottam,
Nem, mintha nem bíztam volna Valkó Tanár Úrban,
Bizonyítani akartam – elsősorban magamnak,
Hogy elfogadható lennék kutatónak.
Választásom,
Lukács György gondolatvilágának tolmácsolására esett,
Miatta lett műveltségem, egyre szélesebb.
Hamar rájöttem, ha jól akarom földolgozni a témát,
Araszolva kell haladnom, -
Az idézeteinek is utána kell járnom!
Megértettem, meg kell szereznem azt a műveltséget,
Amivel Lukács György rendelkezett.
Így hát, amíg lehetett, 8 - 12 órát olvastam.
Amikor már dolgoztam; 
Akkor munkaidő előtt, vagy munkaidő után
Ültem neki a könyveknek legalább 2-3 órán át!
Így töltöttem éveken keresztül, könyvraktáros éveim
Minden hétköznapját!
Amikor Lukács, Goethe –t idézte,
Lelkembe vésődött Goethe.
Miközben olvastam az Esztétikum sajátosságait
Megismertem Schillert, Tasso-t, Lessing-et,
Lelkembe pazar érzések pezsegtek!
Amikor meg hivatkozott Marxra
Szüleim is láttak Marxot olvasva.
Lenin című tanulmánya előtt,
Lenin műveit bújtam.
Összevetettem a valóságot és a könyvekből áradó eszményt,
S miközben lófráltam az utakat a járdák peremén
Morfondíroztam magamban: mi a társadalom, s ki vagyok én?
Hogy függ össze a múlt, a közösség és az egyén?
Az elmélkedés és az olvasás lelassította a munkám,
Az időből kifutottam, - s összekapkodottan adtam be a témám!

Ezt az önálló búvárkodást értékelte Zétényi,
S nem félt előttem kimondani:
„Magától többet vár a Főiskola!”
Utalt arra, látja, még csak az anyaggyűjtéssel voltam elfoglalva.
„Halasszon egy évet, beszéljen a konzulensével,
Ne elégedjen meg elégségesével!”
Megijedtem.  Azt gondoltam, ha nem végzem el három év alatt a három évet
Mezőtúron, mint kamaszkorom idején, ismét gúny tárgya leszek
S ahogy évekig, ismét utánam kiabálnak a felnőttek, gyermekek
Akik reám gúnyos megjegyzéseket tesznek.

Ahogy ez átvillant az agyamon
 Rontottam a Tanár Úrral való kapcsolatomon.
Taktikáztam.
Tudom Tanár Úr a témát kettesre!”
Arca elborult, dühös lett:
„Ja, ha magának ennyi is elég!”
Mérges szemekkel nézett rám
Csalódottság tükröződött az arcán.
Nem mondhattam el, hogy mezőtúriak ítéletétől félek
Győzelmet, inkább távlatokban remélek.
Megbosszulta. Hiába tudtam az államvizsgán, -
Ahol egyébként Ő volt az elnök, -
A könyvtártant, a könyvtártörténetet jól
Mindenből kettest adott – bosszúból!
Mégis magasztalom.
A diplomaosztásnál lágyabb szelídebb hangot ütött meg
Amikor kezünkbe adott diplomával utunkra engedett bennünket.
„A Babinszky kettese többet ér
Egy-két hallgató
Cikkekből, tanulmányokból összeollózott jelesénél.”
Felnőtt koromban az Ő mondatai hajtottak előre,
Az Ő mondataitól kaptam erőre.
Az, hogy dühös kifakadásának lett 
Első megjelent könyvem az eredménye,
Amely bekerült a magyar irodalomtörténetbe,
Hálásan emlékeztet egy önzetlen tanárra, - Zétényi Imrére!


Budaörs 2011. november 28. hétfő.








2011. november 19., szombat

Hozzászólás a Fórumon elhangzott vádakra

Írta: Babinszky László

A „Gyurcsányra rá jár a rúd” című Fórumon azt mondták rólam:
"Bérenc, bérenc walesi bárd!"
Mégis, munkával szerzett béremmel hordom csak a bukszát!
"Soha vissza nem térítendő állami támogatást" nekem is kínáltak fel,
Volt annyi tisztesség bennem, hogy nem fogadtam el.
Azt mondtam: „adják a nálam rászorultabbaknak."
Gondoltam: "adják a lakásuktól megfosztott koldusoknak."
Erre azt válaszolták: „akkor ezt elbukta.”
Valaki, velem ezt, telefonkagylóba tudatta.
Hazaárulót az MSZP nem választott volna miniszterelnöknek,
Mi sem választottunk volna bűnözőt, - vezetőnek.
Nem tudok arról, hogy Gyurcsány hazaáruló volna,
Országunk pénzügyi - gazdasági helyzetét csak javította!
Arról viszont tudok, hogy 2008-ban egy angol úr
A magyar pénzügyi rendszerbe gátlástanul belenyúlt!
Gyurcsány és Bajnai nem tett semmi mást,
Mint megakadályozta országunkban
A külföldről irányított, gazdasági-pénzügyi összeomlást.
2006-ig folyamatosan jól éltünk,
Szociális kiadások tömkelegére ment költségvetésünk.
Mi ez ellen, egyáltalán nem berzenkedtünk,
Sőt, áldottuk azokat, akik miatt a fogyasztásunk nőtt,
Elismertünk minden ilyen vezetőt!
Az önkormányzatok eladósodása miatt
A költségvetési hiány lett egyre magasabb.
Nem merte egyik vezetőnk se elmondani,
Ezzel fogunk legnagyobb mértékben eladósodni.
A költségvetési hiány egyre nagyobb lett,
S most felróják Gyurcsánynak, az, Öszödi beszédet?
Gyurcsányt nyíltszívű, igaz embernek tartom.
Nem töpreng szónoki fordulatokon,
Olyanokon, amelyek saját hatalmát erősítik,
Neki fontos, hogy a magyar népet milyen népnek minősítik.
Egyszerűen a számok alapján értékeli a helyzetet,
S azt nézi Magyarországnak mi az előnyösebb.
Nem önző módon saját rangjára büszke,
Magyarság jóléte szívének a csücske.
                      ----------

Csúfolva emlegetik; olyan „proletárköltő” vagyok,
Hogy a burzsujok felé kapaszkodok.
Nem én váltottam le a szocialista rendszert,
Nem én juttattam odáig sok-sok kétségbeesett embert, 
Hogy irtsa ki családját és gyújtsa magára a házát,
Így oldva meg életének kilátástalanságát!
Raktárba dolgoztam a szocializmus alatt,
Rangra se méltatott a kommunista csapat.
Most se kapaszkodok tőkés ranglétrára,
Úgy hogy mocskot szórok egy-két pártmunkára.
Vannak mások. Így jutnak előbbre!
Lehet, hogy aki rólam rosszat mond
Rangban válik majd ez - előnyére!
Nevemet vállalom, s akinek nevét nem látom
 Annak betűi e fórumon csupán
Visszakereshetetlen - ákombákom!
Nem kritikus, hanem alattomos cselszövő
Akinek neve helyett három betű van, 
Szerintem az lesből támad, hátulról lő.
Egyesek Gyurcsányt bűnözőnek állítják be,
S megpróbálják belekeverni több koncepciós perbe.
A "Sukoró!" című versemmel ez ellen tiltakoztam,
S nem bántam meg, amit akkor, róla írtam.

 2011.november 19. szombat.

2011. november 18., péntek

A budaörsi IKEA-ban jártam

Írta: Babinszky László

A budaörsi IKEA-ban jártam.
Ahogy mászkáltam
A kirakat-hálószobákban,
Torokszorító érzés ragadott el!
A kétszemélyes ágyakon
Hatalmas fehér lepedő.
Mindegyiken két paplan, két párna,
Az együttlét látványa - szemlélők számára!
Ahogy nézelődtem,
Sok, kecsesen-karcsú nő,
Jött-ment körülöttem,
Társsal fecsegősen!
Több szerelmes párnak kivirult orcája!
(Úgy hasított belém,
Mint embernyakra sújtó
Hóhérnak a bárdja!)
Egyedül, bicegősen
Lábaim előre löktem - szemellenzősen!
Szégyelltem kimutatni;
Mit képzelek bele a sok megvetett ágyba,
Agglegényálmom elrejtett titkába!
Az eladásra kerülő hálószobákba!

2001. december 26. szombat.

2011. november 13., vasárnap

Protestálok!

írta: Babinszky László

Hurcoljátok csak el helyéről
József Attila szobrát!
Szobra bár nem kiált
Verse szívünkben él tovább:
Éljen a munkás, éljen a proletár!
Nincsen szebb jövő a proletár hatalmánál!
„Nem én kiáltok, a föld dübörög.”
Bosszant, hogy meg se hallja közönyötök.
Ma még szívetekben csak én csörömpölök,
De holnap, - attól félek, - jó pár kirakatüveg zörög
Majd, s azok vernek bilincsbe benneteket,
Akiknek szívében él - egy elhurcolt rakparti üzenet!
„S mintha szívemből folyt volna tova,
Zavaros, bölcs és nagy volt a Duna!”
Elfelejtettétek mekkora a Duna
Ha szétárad az egész rakpartra?
Vagy még tovább! – Völgyből magaslatra!
Hogy fogjátok magatokat érezni
A folyam áradásától elsodorva?

2011. november 12. Szombat.

2011. november 5., szombat

Március szellemében

írta: Babinszky László

Hová magyar, melyik útra?
Nosztalgiázzunk a Múltba?

Menjünk vissza egy vad világba,
Jobbágy - főúr viszonyába?

Vagy keressünk egy új ösvényt,
Mit senki se taposott még?

Hová magyar, melyik útra?
Habsburgokat hívjuk vissza?

Kik több milló magyar vért
Áldoztak fel hatalmukért?

S kikkel az egyház lepaktált,
Petőfi ellenük nem ágált?

Hová magyar, melyik útra?
Klérust hívjuk újra vissza?

Azt, amelyik tized címén
Uralkodott a nép bérén?

S ki gyermekeket hadba küldött,
Annak köszönsz ismét üdvöt?

Hová magyar, melyik útra?
A szerzetesrend humanista?

Kik úgy hirdettek szeretetet,
Hogy eladták a gyermekeket

Más országba rabszolgának,
S élő embert tűz-máglyának?

Hová magyar, melyik útra?
A nemességet hívjuk vissza?

Kik kivégezték Dózsa Györgyöt,
Ki izzó trónon pörkölődött?

S kit a jobbágy felzabált,
Mert a hátát urak ostorozták?

Hová magyar, melyik útra?
A nemességet sírjuk vissza?

Azt, amelyik olyan önkényt gyakorolt,
Mint a deres törvény?

Vasra verve ütlegelt!
Jobbágy testén csíkot vert!

Nem erről szól a Ludas Matyi?
Nem ezt kellett elolvasni?

Itt senkit nem húztak karóba
Meztelenül, szörnyű kínba?

Háborúkat sose kezdtek?
Tömbökbe se tömörültek?

Andrássy és Bismarck von
Kezet e célból nem fon?

Így világháború sem tört ki?
Kormányzó sem volt itt Horthy?

Gázkamrák csak álmok voltak?
Ott csak bábuk sorakoztak?

Radnóti még ma is él?
Ha itt él köztünk, miért nem beszél?

Hová magyar, melyik útra?
Polgárságot kérjük vissza?

Nem lángol benned Vietnám?
Sem Allende halálán

Nem gondolkozol el sosem?
Számodra ő puszta porszem?

S az értéktöbblet-elmélet
Neked semmit sem jelent?

Nem ég a szó: Hirosima!?
Hogy atomfüst lett ott a klíma?
S hogy megőrült ledobója?

Mondd, a kommunistát várjuk vissza?
A nagymellényű büszke gőgöt,

Ki a Rózsadombra költözködött?
A köpönyegforgató Janusokat?

Kik cserbenhagyják országunkat
Baj esetén, s odébb állnak?

Hová magyar, melyik útra?
Győzhet-e a kommunistarendszer,
Ha diktatúra?

Vagy ha népét megalázza,
S felnőttségét devalválja?

Ha mindenkivel szépet tennénk
Nem Kánaánt ünnepelnénk?

Készül ma olyan rendszer,
Ahol boldog minden ember?

Létünknek nem őrzői
A XIX. század költői?

Nem vagyunk-e
Nemzedékről nemzedékre
Eszméinek öröklői?

A Petőfi - vers nem rögzíti,
Hogy mit is kéne jobban tenni?

Hatnak e ránk intelmei,
Koncepció sejtelmei,
Komolyan vett szerepei?

Nem lehet, hogy nem ment át,
Hogy eszmény és a valóság
Még nem mutat harmóniát?

Bár felavattuk szoborrá,
Szelleme vált tartalommá,
Megdicsőült gyakorlattá?

Ünnepeken virággal ápoljuk szobrát,
Értjük-e már mondandóját?

Hová magyar, melyik útra?
Árpád népe hova fut ma?

Megérett-e arra a föld,
Hogy szívembernek is legyen zöld?

A tágult tőke jó felé lök?
Hatalmuktól poshadó tök
Nem lesz újra az Anyaföld?

Nem leszünk-e életuntak,
Vagy fegyver által agresszívak?

Nem erről szól: Csernobil?
Szerbia, s a holt Groznij?

A Peresztrojka átgondolt,
Megfontolt megoldás volt?



Nem jött - talán - túl hamar?



Nem ezért lett nagy zavar?

E szerkezet nincs korhadva?
Nem az kéne, hogy dobjuk sutba?

Ez tényleg csupán illúzió?
Utópia, s nem lesz való?

Nem egy akarat hozná össze,
Hogy szövetkezzünk mindörökre?

A Petőfis hangulat,
S a Szép Ernő-i szavalat,
Az csak részeg bódulat?


Ám, ha úgy haladunk, mint a rákok,
Nem érnek majd szörnyű károk?



1995. február 28. kedd.














































2011. október 31., hétfő

Töredék Radnótinak



írta: Babinszky László

Mottó: "Kiöntötték a fürdővízzel a gyereket is!"
(népi mondás)
I.
Oly korban éltem én e földön,
Mikor a sok bombázás után
Hazánkban valóban uralkodott a nép,
Az államhatalom csúcsán!

Hol minden felnőttnek lehetősége, joga,
Sőt kötelessége volt a munka,
A közveszélyes munkakerülést
A törvény börtönnel sújtotta!

Oly korban éltem én e földön,
Mikor az állam lehetővé és
Általánossá tette az oktatást,
Nem kért a költségekhez hozzájárulást!

Hol úgy rendelkezett a törvény,
Hogy a faji, nemi, vagy a felekezeti
Hátrányos megkülönböztetés,
Az népellenes örvény!

Oly korban éltem én e földön,
Mikor a dolgozó, ha üdülésre vágyott,
Szakszervezeti üdülőbe vihette
Az egész családot!

Családokat, lakókat kiűzni
Lakásukból nem látott az utca,
Nem is ítéltethetett el senkit az adóvégrehajtó
Ilyen kegyetlen kudarcra!

A munkás a munkahelyeken
Lakást igényelhetett, s kapott,
Ez a jogai közé tartozott!

II.

Oly korban éltem én e földön,
Mikor a szocializmusban, a becsvágyó karrierista rang
Még nem halmozott fel elég vagyont arra,
Hogy a néphatalmat eltűrje,

S ezért értékeinek fonákságain keresztül azt
Belföldön is, külföldön is - szétzüllesztette!

Oly korban éltem én e földön,
Mikor a munkás - paraszt hatalom helyett
Az új urak demokráciát úgy hirdettek,
Hogy mint kizsákmányolók, sorsunkra telepedtek!

Ahol az egykori egyenlőségért küzdő KISZ-titkár
Tulajdona lett a Caola-gyár! -
S míg ő dőzsöl, gyárába munkást úgy vesz fel,
Hogy az érje be morzsányi bér-keresettel!

III.

Oly korban éltem én e földön,
Mikor a volt-párttitkár
Meggyónni bűneit templomba jár.
Éltetve a kapitalizmust - Jézus oltáránál!

S ha valaki az országgyűlésben
Az elnyomottakért, koldusokért szót emelt,
Felállt egy jobboldali honatya, s ekképpen feleselt:
"A koldustörvénynél van nekünk dolgunk fontosabb!"

De mi lehet az életnél fontosabb?

IV.

Oly korban élek én e földön,
Mikor az ember a munkahelyét, ha meg akarja tartani,
A "munkásosztályt", mint szót, nem szabad kimondani!
A munkásmozgalmat nyíltan olvasni nagy szégyen,

Ma csak a cigányok merik fennen hangoztatni:
"Kádárt dicsérem!"

A munkahelyeken ma már alig vannak jogok,
Csak az elbocsátás félelméből fakadó kötelességek!
S a dolgozók a munkahelyeken úgy is viselkednek,
Mint úri kegyelemkenyértől függő, fásult szolgalelkek!

2002. január 11. péntek.

2011. október 27., csütörtök

Időszerű eskütétel

írta: Babinszky László

Mottó:

"Én, beteg ember, csupán csak várok,
Vitézlő harcos nem lehetek.
De szíveteket megérdemeltem,
Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
Véreim, magyar proletárok." Ady Endre: Csák Máté földjén

Tanulj munkás, tanulj paraszt,
Szerezd vissza hatalmadat!
Szolga maradj, vagy szabad?
Szolgasorsod ne válasszad!
A gyermekeinkre esküszünk, esküszünk,
Van a Parlamentbe retúrjegyünk!

Tőkés renddel fejbe vágtak,
Marx-hitünkben meggyaláztak.
Most '56-tal csillognak,
Kik nem voltak tőlünk jobbak!
A gyermekeinkre esküszünk, esküszünk,
Van a Parlamentbe retúrjegyünk!

Profit-hajhász gazdag ember,
Ki bérmunkástól lopni is mer!
Kinek drágább Palotája,
Mint nemzetének boldogsága.
A gyermekeinkre esküszünk, esküszünk,
Van a Parlamentbe retúrjegyünk!

Tartósabb a Múzsa, mint a kard,
A rossz hatalmat szét ezzel mard!
Erőfölényt fitogtassunk?
Értelemmel gyarapodjunk!
A gyermekeinkre esküszünk, esküszünk,
Van a Parlamentbe retúrjegyünk!

A magyar név szép csak úgy lesz,
Ha híd vezet a rétegekhez!
A fejlődéshez művelt nép kell,
Ki együtt lép a jövendővel!
A gyermekeinkre esküszünk, esküszünk,
Van a Parlamentbe retúrjegyünk!

1999. szeptember 20. hétfő.

Az emberi vágyak

írta: Babinszky László

Az emberi vágyak óriási vára
Mesés kincsének nincsen határa.
Megvívni indul millió remény,
Mert örök hitében él még az eszmény!

A vár egyre ostrom alatt van,
Körülötte zajlik a sok-sok roham.
Egyesek feljutnak a bástya falára,
Mások holtan zuhannak a várnak aljára!

1992. október 8. csütörtök.

2011. október 17., hétfő

Szeretem kudarcaimat

írta: Babinszky László

Nekem sikereim kudarcaimban vannak.
Általuk bölcsebb leszek és okosabb!
A siker hitványabbá teszi az embert,
Megtanítja megalázni a másikat!

A siker azt jelenti;
Ha rangod van, ember csak akkor vagy!
S utcán hagyja fetrengeni a koldusokat!
A kudarc azt vallja; minden ember ember,
S mindenkit karba kapva emberi rangra emel!

Nekem nem fontos, hogy ismersz-e Siker!
Ne ismerj, de ne is siketelj!
Hanem idézd pontosan a ÍJózsef Attila-i verset
Arról, hogy mit üzent a költőknek:

"Neve, ha van, csak áruvédjegy,
Mint akármely mosóporé,
S élete, ha van élte még egy,
A proletár utókoré."

Siker, neked csak a név csillogása a fontos,
Így bámulatra mindig kirakatba tesznek,
S fogalmad sincs róla, hogy így árulod el őseidet,
S a jelenben élő néped.

2004. április 18. vasárnap.

2011. október 1., szombat

Egy FIDESZ- szavazó fájdalmas csalódása

(a buszon beszélték)

írta: Babinszky László)

"Te üstökösként száguldó Oxford-csillaga!
Azt vártuk tőled, hogy utat mutatsz!
Helyette rohansz a világűrbe zúgva,
S mi már tudjuk azt, hogy magunkra hagysz!

Neked csak az volt fontos, hogy megmutasd magad.
Több fényévvel vagy nálunk magasabb!
Nekünk az kellene, hogy felénk fénycsóvádat nyújtsad,
Látni szeretnénk a remény felé vezető utat.

Ma csak családod érzi csillogó fényed!
Büszke tekintettel csak őket öleled!
Ha nem változtatsz, az lesz a kárunk;
Árnyékba borul jövőt ígérő álmunk!"

2011. október 1. szombat.

2011. szeptember 29., csütörtök

A lángoló TV-székház

(Budapest, 2006. Képernyő előtt ülve)

írta: Babinszky László

Áprilisban,
Demokratikus parlamenti választás volt.
Az orságban minden állampolgár titkosan,
Szavazófülkében voksolt.
A választást a Magyar Szocialista Párt nyerte!
Vereségét akkor az elenzék nyilvánosan elismerte. -
Megbújt lehallgatásokkal,
Önkényesen megvágott hangfelvételekkel -
Az eredményt megtámadta szeptemberbe'!
Szeptember 18. Tüntetés volt a Kossuth téren.
Közben folyt az "Este" című műsor a TV-ben.
Lázongók zúdúltak
a Szabadság téri TV-székház elé,
Ostromolni nyomultak lépcsőjén fölfelé!
Földről fölszedett utcakővel dobálták meg
A székház bejáratát védő rendőröket.
A TV beléptető-kapujáig merészkedtek,
Ahol a kövek dobálására a rendőrök
Gumibottal, könnygázzal, majd vízágyúval feleseltek!
Árpád-sávos, és magyar zászlók lengtek
A férfiak és a nők kezében,
Mikor a TV bejárati kapuját döngették
A Szabadság téren!
A lázongók mennydörögtek a kormányra:
"Hazudnak! Hazaárulók! - A kormány mondjon le!" -
Skandálták, békénket így szakadékra hasították! -
Felgyújtottak autókat - az egyik lángolt éppen!
Vízágyú-kocsit foglaltak el,
puccs volt készülőben!
A tüntetők nyomultak, nem volt rajtuk vészfék,
A bejárat ajtaját betörték, oda lett sok érték!
Az épület emeletén flangáltak, automatát rongáltak,
Az irodák rommá váltak. Egy szerkesztőség kiégett!
Láttam az egyik asztalon egy megolvadt számítógépet!
Kamerák előtt raboltak, szobákat fosztogattak.
Nyoma maradt a sok bűnös lelkű,
zavartalan elkobzásnak!
Másnap, és harmadnap az utcákon sok üvegdarab
Kísérte zajosan útjukat - csörömpölte több kirakat!
Az ifjú lázongók a kormánytagokra üvöltik:
"Hazug, hazaáruló mindegyik!"
"a kormány mondjon le!"
Visszhangzik az éjszakai Blaha Lujza téri neonfénybe!
Büszkén mondták:
"Megmutatta e néhány nap - ilyen volt '56!" -
Hősnek képzelték magukat!
Akik ezt megszervezték, híveiket
a szirén hangján megfertőzték.
Közülük sokan áldozatként lettek bűnözővé,
Azt hitték, az "új forradalom" előlépteti őket,
ösvényt törő úttörővé!
Nem vették észre, hogy a szervezők
Csak zsinórbábuként mozgatják őket,
Akik úgy gondolták:
a tüntetők üssék ki a hatalmon levőket!
Kik a hazaárulók? - Kik '56 után itt maradtak
Eltakarítani a II. Világháborús romokat?
Kik új országot teremtettek? -
Kik mozi-hálózatot szerveztek?
Kik színházakat, hidakat építettek? -
és iskolákat mindenkinek?
Itt béke volt és nyugalom.
Most minden csupa aggodalom!
A Bíróság döntött.
A tüntetők közül sok ifjút börtönre ítélt!
Az igazi bűnös a felbújtó,
Hatalma jogával ravaszul visszaélt!
Ki a "hazaáruló"? - Ki szorgalmasan dolgozott itt?
Ki nem nézett le soha senkit?
Ki utolsó volt mások után? Az árulta el a hazám?
Kinek meg sem furdult a fejében -
Hiába rúgták-vágták az emberek -
hogy elhagyja hazáját,
Az követte el népe ellen árulását?
Az a nemzet hű polgára,
Aki a bajban hazáját cserbenhagyta?
Akit önös érdeke más országba szólította?
Ki a "hazaáruló?" - Kinek fontos az eleven élet?
Annak honárulás az ítélet?
Az az igazi hazafi, ki kormányát külföldön is följelenti?
Ki a felgyűlt feszültséget a nép szívében nem enyhíti,
Hanem zavargásra ingereli?
Kik árulják hát a hazát? Kik külföldön bemocskolják!
Kik szívekbe félelmet ültetnek, kik szülőföldjükön
Békétlenséget, feszültséget teremtenek!

"Hazaáruló!" - Könnyű e szót kimondani,
Erre most csak a néma csenddel lehetett megfelelni!

2006. október 9. hétfő.



















2011. szeptember 13., kedd

Sukoró!

írta: Babinszky László

Állítsátok csak Gyurcsányt Bíróság elé!
Bátor, nyíltszívű, igaz ember Ő!
Nevét a csillagok írják föl az esteli égre,
Hősként jegyzi Őt, az örök idő!

Meghurcoljátok?

Jó!
Zászló lesz! - Fiatalok fölé magasodó!
A zászlóban hullámzó arcképe leng majd,
Amiért elszenved tőletek hamis vádiratokat!

Csukjátok csak börtönbe!

S minden megmozdulásunkkor ott lesz!
Tribünről nézheti a Pilátus-utód,
Hogy neveti szembe az elítélt arcképe,
Az összes agyafúrt, - turpiskodót!

Budaörs, 2011. 09. 13. Kedd.

2011. szeptember 8., csütörtök

A gyilkos háborúk – Asszonyi Sors


(Írta: Babinszky László)

(Ezt az igaz történetet tolmács segítségével egy Szovjetunióból érkező Édesanya elbeszélése alapján írtam meg, aki fia sírját jött megkeresni. A tolmács Édesapám volt.)

Szűk utcának hátsó házán,
Nem csillan fény spalettáján.
Az őszi éj sötét leple
Ráborult, hogy védelmezze.

Szomszéd asszony bőszült fővel
Rohant át egy hírvivővel!
Feltépte a ház ajtaját,
S eszelősen bekiabált:

„Tánya asszony hol a férjed?”
„A Téli Palotában lépked,
Hogy a háborúnak és nyomornak
Vessen most már végleg véget!”

A kis Tánya ott ült éppen,
Édesanyja kötényében.
S hogy felcsattantak a szavak,
Szobájába sírva szaladt.

A hírvivő is megállt végre,
Tánya asszony közelébe’.
Férjét, Szergejt dicsőíti,
Érdemeit emlegeti:

„Mikor benyomult a tömeg,
S már a Téli Palotában nyüzsögtek,
Elől mentek a bátrak,
Szergejjel szobáról szobára jártak.

Egy órához odalépett:
„Új világ van születőben!”
Mikor megállította az órát,
Golyó járta át a hátát!

Az asszony szeme izzó parázs
Sorsa elleni lázadás!
Férjében volt a reménye,
S azokban, kik harcoltak véle!

A tűzhely most lángot vetett.
Az asszony szeme nem könnyezett.
A fájdalomtól összeesve
Lerogyott egy öreg székre.

A kislány apját hazavárta.
Kereste, de nem találta!
Idő telt el, míg felfogta,
Hogy emlékké vált Édesapja.

Tavaszra nyár, őszre tél jött.
A kislány közben felnőtt.
Munkás, harcos hétköznapok
Robogtak el, mint vonatok.

Ámor hajszája nyilával
Egy napon őt is leigázta.
Oleg szeme elbűvölte,
Asszony lett mindörökre!

Örültek ők gyermeküknek,
Kiért mindig úgy remegtek,
De ellenséges hadak jöttek,
Feldúlták az életüket.

Olegból repülős lett,
Levegőben űzte őket!
Kezétől, mint a legyek,
Hullottak a Messerschmidtek.

Gépszóró szólt jobbról, balról,
Most az ő gépén volt a sor!
E percben a hideg rázta,
Szeretteit látni vágyta!

Lángolt a gép! Zuhant véle!
Messze járt már Oleg szeme!
Tánya bája körbe lengte,
S nem látta, hogy süllyed egyre!

Tányát látta álomszépen,
Ki gyermekével játszott éppen!
Hirtelen egy csattanás!
Megszűnt minden álmodás!

A háborútól terhes évek
Múltba lassan elmerültek.
Az elvesztett hősök felett,
Béke zászló lengedezett.

E büszke zászló hordozója
Tánya fia, kiskatona.
Ki a hősök szellemének
Záloga és hódítója.

Viharfelhők jelentek meg
A magyarság ege felett.
„Veszélyben a nép hatalma!”
Messze zúgott hírharangja!

Segítséget kitől kérnek?
Szovjet had az, kit elérnek!
Köztük van a Tánya fia,
Igor ő, a kiskatona.

Anyja szeme könnytől nedves,
Baljóslat az, amit érez:
„Ne menj fiam, ne menj oda,
Honát védni, honfi dolga.

Késő őszre, kora tél jött.
Kopasz fákon dér képződött.
Tánya hírt kap a hadseregtől,
Kérjen sírhelyt a temetőből.

Családjának új hőse lett,
Kit gránát Pesten szétrepesztett!
Az asszony bőszen fel-felmotyog,
Magány dúltan úgy andalog.

„17-től Édesapám
Fejfája áll, jaj a kriptán!
A háborúban meghalt férjem,
Most gyermekem van vörös vérben!”
------------------------------
Vonat hozta magyar földre,
Hogy fia sírját megkeresse.
A fejfáját megtalálta,
Könnyeivel eláztatta.

Beletörődve sorsába
Visszaindult hazájába.

Mezőtúr, 1968. május 22. szerda

2011. szeptember 7., szerda

Hipotetikus családfa

(írta: Babinszky László)

Paraszt is volt, volt köznemes,
Származásom, igen vegyes!
Van felejtett, és van híres,
Ki több országban tekintélyes!

1568-ban
Nevet adott nekünk Psonka.
Ki vagyonosként alapított
Egy Babini-Köztársaságot.

Hatalommal szembeszálltak,
Gúnyos hangon hahotáztak!
Lavíroztak intrikán,
Babinói birtokán.

Elvük az volt:
"Olyan ember legyen köztünk szakminiszter,
Ki a kapott poszthoz mit sem ért!"
E tréfájuk száz évig élt.

Végül mégis belebuktak.
Bujdosó lett több családtag.
Kik sziklás hegyeken át vacogva,
Értek le a Duna partra.

Igen! Árpád országába jöttek
a Lengyel Honból száműzöttek.
Birtokaikat elvesztették,
ám, hírük újra teremtették!

Adolf, Nagylakon lett jogász.
Közlönyét meg vitte poggyász.
Később, Brünnből, indult József,
Ki tollat fogott, s mondta: "írd meg!"

Kanyarított néhány cikket
így segítve a közösséget.
Páran jöttek az ősi Pestre
Az embereket mind szerette!

Ezért kaptak oklevelet,
Mikor írtunk nyolcszázegyet.
József fia, szintén József.
Közösségért nem élt hívebb!

Pest utcáin nevelkedett.
Tiszta lelke, - emelkedett volt!
Jókai Mór felkarolta,
S véleményét kinyomtatta.

Szót emelt az óvodákért,
Az óvodák munkájáért.
Sürgette a hálózatot,
Lepjék el e kis országot,

Szülőknek, gyermekeknek,
Így teremtve biztonságot.
Ez egy példa a sok közül,
Mit tett Ő itt emberül.

Az ott maradtak másik ága,
Poland földet tovább járta,
De cári önkény hegedült,
S egy Babinszky nem fütyült

Úgy ahogy a cár diktálta,
Kötött masnit batyujára,
S feleségével sarkába,
Futott a franciák Párizsába.

Józefet, ott apja, anyja,
Iskolába beíratta.
Hiszen, ő már ott született,
Franciaként nevelkedett.

A tanulmányok végeztével
Disszertált ész erejével.
Foglalkozott kórtannal,
S kísérleti szövettannal.

Ámde Charcot elcsábítja.
Klinikájára hívatja.
Ettől fogva hystéria,
Lesz, ami lázba hozza.

Felfedezett egy reflexet,
Mit röviden le is jegyzett.
A huszonnyolc sor ma is téma,
Még sincs könyvünk tőle, róla.

A nagyközönség nem ismeri.
Azt tartja: Neve? - Senki.
Pedig oktatott a Sorbonne-on
Könyve hiánycikk a magyar

Könyvesbolti könyvpolcokon.
E törzsfának köztes ága,
Kinek tovább nőtt szorongása
A Lengyelföldi szolgaságba,

Mert a főúrak megölték hitét,
Svéd és orosz honszerelmét,
S a pestis, óh, jaj, Pál gyermekét,
Vágyó karok szép gyümölcsét!

Neki vágtak hát a pusztának,
Egy idillibb, szebb világnak!

2011. augusztus 21., vasárnap

Válasz két Csokonai versre

(írta: Babinszky László)

„Tiéd volt ez a föld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély a fösvény dézmát vészen.
Miért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é, már egymástól mind különbözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezett elűle.”
(Csokonai Vitéz Mihály)


„Ezt minap egy jámbor énekelte,
S benne a huszadik századot képzelte.”

(Csokonai Vitéz mihály)

„Magyar! Hajnal hasad!” – írta Csokonai
A huszadik századhoz szóltak látnoki szavai!
Azt hitte a kék égen, felhő sem lesz már,
Virágba borul minden, s virul a napsugár!
Nem így történt. Tornádó pusztított a század elején,
Sötét fellegbe borult a föld egész felületén.
Kommünárok, humanisták,
Civilek haltak tömeges halált, -
Villámok sújtották őseink birtokát!
Csokonainak mintha igaza kezdett volna lenni,
- A század közepén, -
A viharfelhők, kezdtek végre szétoszlani!
Ki-kibuggyant, egyre gyakrabban a napsugár,
Egyre gyakrabban váltak
Mosolygó csillagokká az emberek,
A városi, falusi utcán!
Az enyim, a tied helyett miénkké lett hazánk,
S egy szép humanista célért szorgoskodott munkánk.
Nem tartott sokáig.
Egy alkalommal úgy ereszkedett ránk az estve,
Hogy „privatizált” viharfelhők törtek rá
A nyugalomra, csendre.
A csillagos, holdas Éj helyett,
Zúgó fák süvöltését hallom,
Elmélázok a levelek játékán, -
A sok Kreóni alakon.
Csokonai álma
Még a huszadik században is
Csak illúzió volt, - ábránd!
Hiába várta pont a mi korunktól a hajnal hasadását!

Mi, csakis mi vagyunk felelősek,
Hogy nem múlt el a „hosszú éjszaka”,
S hogy csak rövid ideig nyílt meg
„a napkelet bársonyos ablaka”.
Csakis mi vagyunk a felelősek,
Hogy hazánkra leszállt újra a viharos este,
S hogy az enyém - tiéd lármájában, az ember,
Villámot lát saját eszményébe!

Budaörs, 2011. augusztus 20.













Elmélkedés az előítéletes társadalmi gondolkodásmód kezdetéről

(írta: Babinszky László)

Hol van az, előítéletes gondolkodásmód kezdete,
A negatív címkézés eredete?
Talán "a cigányozásnál", – "A zsidózásnál",
"a kommunista gyalázásnál"
Kell keresni a rothadó gyökereket? Nem!

Azok sokkal mélyebbről szívják a mérgező nedveket!

A mai címkék,
régi rasszista gondolkodásmód következményei.
De hol vannak az előzményei?
Az ősközösség felbomlásához,
A fáraók hatalmához kell visszamenni,
Hogy meg tudjuk az előítélet kezdetét jeleníteni.

Arra a korra,
Amikor először érezte meg az ember a Darwini tételt:
A természetes kiválasztást a létért való küzdelemmel.
Amikor a gyengébb embert az erősebb fejbe vágta,
Elvette nőjét és betelepedett vagyonába.

A kiforgatott
Alamizsnaságra jutott.

Így alakult ki az úr-szolga viszonya
Amelyet több ezer évre rögzített a hierarchia.
A gyengébbeknek ez hátránnyal járt,
Az erősebbeknek előnnyel.

A gyengébb az erős szolgája lett,
Az erősebb lenéző címkével,
Bőrébe égetett bélyeggel látta el
Az általa kifosztott, eltiport embert.

Az előítélet gyakorlata idenyúlik vissza,
Ebből szerveződött a hierarchia.

Amíg az ilyen történelmi szerkezet,
Társadalmi rendszer meg nem szűnik,
Addig haragunkat az előítéletes gondolkodásmódok
Különféle változatokban dühítik.

Ebbe szenvedett a rabszolga, a jobbágy, a bérmunkás,
Ezt hozta a ’89-es változás!
Ahhoz, hogy eltűnjenek gondolkodásmódunkból
Az előítéletek,
Ki kell tudnunk törölni tudatunkból a hierarchikus szemléletet.

Ez már régen nem kommunista duma,
Meg kell tennünk, ha nem akarjuk,
Hogy idő előtti pusztulás várjon emberi fajunkra.

Azt érzékeltetik a különféle diagramokba,
- az előítéletes gondolkodásmód egyik okozata, -
Egyre mélyebbre süllyed a demográfiai hullám,
Kérdés, hogy lesz-e magyar nép száz év múltán?

Budaörs, 2011. augusztus 19. Péntek.




2011. augusztus 18., csütörtök

Becsüld meg az utcaseprőt!

(írta: Babinszky László)

(Egy újságírónő azt kérdezte a szocializmusban:
„Én nem értem, mi a közhaszna például az olyan kis munkának, mint az utcaseprés.” 
Ez a TV-ben hangzott el a képernyő előtt. Ledöbbentem. A higiénián túl a következő:)

Az utcaseprő, ha jól seper,
Ragyog az utca képe!
Gyakran sétál rajt’ az ember,
Ott a gyomorgörcsnek vége!

A szép utcától felvidul,
S kivirul az arca!
Háborgó szíve elcsitul,
S már ügyét mosolyogja!

Ám, ha koszos, piszkos utcán
Vánszorog a lába,
Az nem oldja fel küzdelmeit,
S csak a bosszút látja!

Ha megveted az utcaseprőt,
A munkát hanyagolja!
Fekve borítja a lépcsőt,
Körülötte gyűl a szemét dombja!

Ettől dührohamos, hisztis leszel!
Otthon, közösségben! – S ha kirúgnak!
Bánatodban utcán koldulsz,
Úgy a családod se ismer!

Emiatt meg – fegyvert ragadsz,
Megölsz embertársat!
Vagy golyót röpítesz magadba,
Hogy örökre rád csukhassák
Az erős kriptazárat!

Becsüld meg az utcaseprőt!
Piszkunk ő tisztítja!
Munkájával hittérítőd,
Ki dühöd letompítja!

Budaörs, 1993. október 13. Szerda.

2011. augusztus 6., szombat

Az első szerelem emlékére

Az első szerelem tizenegy évesen,
Mint májusi szellő, meglepett hirtelen.
Egy ártatlan pillantás bőszítő fényében
Bimbózott szívemen, hogy szebb jövőt ébresszen.


Szőke mosolyú bársonyos hangjával,
Homérosz ihlette hófehér karjával,
Lantot pendítő őzikeformával izgatta lelkem!
S így magányos fohásszal kértem képzeletben:
„Add meg, hogy a testem családfő lehessen!”


Hogy is kezdődött?


Rajzóra volt.


Egy nagy ívű álmot varázsolt papírra,
Mit színesre ábrázolt gyöngéden az ujja.
Bennem egy belső hang azonnal kiáltott:
„Ez olyan kedves lány, hogy ő lesz, kit választok!”

(Próbáltam én is a rajzlapon formázni,
Ügyetlenül, sután tudtam csak firkálni,
Nekem a grafika sehogy se sikerült,
Ám amit ő rajzolt, az azonnal földerült!)


Volt egy barátnőd. Húgom kit szerettél.
Kivel Újvárosban szólót énekeltél.
Hatvanöt telén kemény volt a tél,
Berettyó partján fújt, süvöltött a Boreas-i szél.


Emlékszel? –


Szánkáztunk hétvégén a folyó közepébe,
Vastag jégpáncél terült akkor annak felszínére.
Öcséddel érkeztél, én húgommal mentem,
A partról siklottunk le szélnél sebesebben!

Néha lesodródtunk, s bukfenc lett a vége,
Vagy korcsolyával köröztetek jókat nevetgélve!
Este hazafelé az utcalámpát néztem,
Fénysugarak alatt hó csillant az éjben.


A lányok szánkón húztak a ropogó hóban,
Közben vidáman csevegtek – milyen boldog voltam!
S míg néztem a póznákat; „a drótok, hogy feszülnek!”
Abban reménykedtem; „hogy sógornők lesztek!”

Eltűnődve ezen, szép jövőnk felrémlett:
Fiúnk, ahogy láttam, Bach-tételt vezényelt,
A nagyobbik lányunk színészként szerepelt,
A kisebbik iskolában állt kiválóan helyt,
Ahogy képzeletben láttam, versenyeket nyert!


Másfajta álmomban két gyermek labdázott hímes tarka réten,
Mint a leggyönyörűbb Grimm írta mesékben.
Alkony után mindig ily képről regéltem,
Ha ébrenlétben nem volt már semmi esélyem.

Halvány holdvilágnál sérült, béna testem
Pizsamára vedlett, s ágyba bújt esetlen.
Párnámon mindig könnyel telt szemem,
Fennlét és álom miért nincs egységben?


Egyszer meghívta húgomat, s ő magával vitt engem,
Édesanyjával egy albumot böngésztem.
Kora ifjúsága tárult szemem elé; „neki születtem!”
Sóhajtottam halkan, lelkemben befelé.


Eljött hozzánk is egy gyermekzsúr kapcsán,
Üvöltött a magnó, pörgött az Illés – szám!
Kivirult az arca egy világslágert hallván,
Erre táncolt akkor, ez dobolt a sarkán!
S mert el akartam nyerni hófehér karját,
Ezért fáj, ha látok – még ma is – vérpiros rózsát!

Zsebkendőjét meg; hogy őriztem akkor!
Elvesztette nálunk, pont a búcsúzáskor.
Párnám alá dugtam, és szagoltam az éjben,
Tündéri alakját ezzel idéztem!

Ezután eltökéltem, hogy rímekbe szedem
Azt a legszebb érzést, mit ő váltott ki bennem!
A verssorok között nem volt bizony összhang,
A képkáoszt kísérte vihogás és gúnydal.


Ám szívemben az érzelem túl dús volt s pazar,
Nem törődtem azzal, hogy másokat zavar.
Zagyva képsorokkal traktáltam sokakat,
Erre maróan gúnyolt, s felbujtott másokat.
Őrlődő lélekkel én csak azt rebegtem:
„Nekem nem kell más nő, más ne szeressen engem!”


Ekkor visszájára fordult minden ékes dolog,
Szerencsére hozzá Fortuna bekopog.
Magamban ordítottam: „ha magad adod másnak,
Szerelmet vallok én, minden jött-ment lánynak!”


Tudom, így vágtam el egy életre az utam,
Hiába szánom – átok ül már rajtam!
Séta címén azért bolyongok céltalan,
Amit irántad érzek, az számodra sorstalan.


Legyél nagyon boldog, hogy vigasztaljam magam, -
„Bár mártírrá tettél, ez nem volt haszontalan!”

1972. szeptember 30. Szombat.

2011. augusztus 4., csütörtök

Kedves Barbi!

Paraszt is volt, volt köznemes.
Származásom igen vegyes.
Van felejtett és van híres,
Ki több országban tekintélyes.

A minap egy furcsa gondolat gondolkoztatott el.
Ki is a történelmi személy? Nem adok igazat az értelmiség azon tagjainak akik azt mondják, hogy a híres ember történelmi személy a többi nem.
Ez a nemzet akkor már rég nem lenne! A nemzet múltjában, jelenében van és persze a gyemekeink számára általunk biztosított jövőjében.
Ebben a nemzetet fenntartó gigászi tevékenységben benne van a munkás,
a paraszt, a rabszolga és a jobbágy történetisége is.

De ez csak egy rövid elméleti eszmefuttatás.

Nézzük meg ezt ügyet gyakorlat oldaláról:
Az egyszerűség kedvéért Nagyapámon keresztül mutatom be mondanivalómat. Ő a munkásember típusaként jelenik meg előttünk.
Ami rá igaz, az igaz a többi munkásra és parasztemberre is.

Id. Babinszky Mihály
ács és kőműves
Nagyszénás, 1893. május 5. - Kecskemét, 1984. október 12.

Miről árulkodik e sírfelirat?
Arról, hogy Babinszkyak már nemzedékek óta létező család.
Történetisége van.

Ezerötszázhatvan nyolcban
Nevet adott nekünk Psonka
Ki vagyonosként alapított
Egy Babini Köztársaságot.

A lengyelországi Babin mellől költöztek őseink a szlovákiai Babin környékére. Tehát, nyilván felvették a falu nevét s így lehettünk Babinszkyak, akik közül, az egyik ág, Mária Terézia uralkodása idején Magyarországra költözött. A név keletkezésének is van története.
A vezetéknevet viselő egyénnek elsősorban családtörténeti szempontból van történetisége, hiszen őseink közel 400 éve viselik ezt a vezetéknevet. Történelmi személy volt tehát az, ács és kőműves idős Babinszky Mihály családtörténeti szempontból? - Igen.
Na, most nézzük az ő személyes élete szempontjából történetiségét:

Családfájában, melyet Magyarországon 1756-ban már jegyeztek,
1893. május 5-én született Mihályként.
Volt neki, Édesapja, Nagyapja, Dédapja stb.
Születését tekintve történelmi személy tehát Nagyapám? Igen.
A Mihály névnek is megvan a nemzetet érintő története, hiszen Géza fejedelem testvérét Mihálynak hívták. A családunk történetébe is történeti értéke van ennek a névnek a sok János és Pál után. Nézzük meg ezt egy másik oldalról is: Mihály élettörténete, iskolába járt, utána belevonták az országos, sőt a világtörténet alakításába azzal, hogy fronton volt (Doberdó, Homonna), s hogy részt vett a Tanácsköztársaság építésében.
Fellázadt Trianon ellen.
Megnősült, gyermekeket nemzett, - akiket felnevelt. Ráadásul mind a három gyermeke nemzetünk hasznos tagjává vált, hasznára váltak mindhárman e közösségnek. Amikor kirúgták Nagyapát a munkahelyéről, sztrájkolt. Aztán ismét dolgozott, szenvedett, örült, vidám is volt, s volt úgy könnyezett élete folyamán. Majd nyugállományba került.
1984. októberi 12-én, meghalt. Ez az egyén földi élettörténetének útja.
Hogy meri bárki is megkérdőjelezni Nagyapám történetiségét?

Harmadik oldalról is történelmi személy. Nevezetesen: beleépül az ács és kőműves szakma történetébe, hiszen alkotó módon járult hozzá családok életéhez. Épített magánházakat, középületeket, járdákat, templomokat.

Fölmutatott sok szép házra
"Ott van kezem jó munkája!"
A házak egyre gyarapodtak
Arca lett Kondorosnak...."

"Ő így alkotott
Önmagáról emlékszobrot."


A családok így békés, kényelmes életet élhettek, szervezhették jövőjüket, sőt meg is valósíthatták álmaikat. Ilyen körülmények között kreatívan tudtak részt venni a társadalom építésében. Neki is köszönhető, hogy él a nemzet és élni fog. Neki is köszönhető hogy szűkebb környezete Kondoros mind a mai napig fönnáll. Benne van Nagyapám munkája Kondoros történetébe, ezzel Járása és Megyéje történetébe. Béke idején így van benne országunk és a világ történetébe. Édesapám unokatestvére, -
a Te Nagyapád villanyszerelő volt: Róla ezt írom:

"János villanyszereléshez értett
Vésőjétől csillár fénylett
Mely bevilágított sok magánlakást,
Ezért hord ma fején áldást."

Most nem írom tovább, majd legközelebb. Nem felejtem el tovább írni, mert izgat. Igazságtalannak tartom a kétkezi dolgozó lebecsülését és történetiségének semmibevételét.

Millió puszit küld unokafivéred: Laci