Válasz két Csokonai versre

(írta: Babinszky László)

„Tiéd volt ez a föld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély a fösvény dézmát vészen.
Miért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é, már egymástól mind különbözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezett elűle.”
(Csokonai Vitéz Mihály)

„Ezt minap egy jámbor énekelte,
S benne a huszadik századot képzelte.”
(Csokonai Vitéz mihály)

„Magyar! Hajnal hasad!” – írta Csokonai
A huszadik századhoz szóltak látnoki szavai!
Azt hitte a kék égen, felhő sem lesz már,
Virágba borul minden, s virul a napsugár!
Nem így történt. Tornádó pusztított a század elején,
Sötét fellegbe borult a föld egész felületén.
Kommünárok, humanisták,
Civilek haltak tömeges halált, -
Villámok sújtották őseink birtokát!
Csokonainak mintha igaza kezdett volna lenni,
- A század közepén, -
A viharfelhők, kezdtek végre szétoszlani!
Ki-kibuggyant, egyre gyakrabban a napsugár,
Egyre gyakrabban váltak
Mosolygó csillagokká az emberek,
A városi, falusi utcán!
Az enyim, a tied helyett miénkké lett hazánk,
S egy szép humanista célért szorgoskodott munkánk.
Nem tartott sokáig.
Egy alkalommal úgy ereszkedett ránk az estve,
Hogy „privatizált” viharfelhők törtek rá
A nyugalomra, csendre.
A csillagos, holdas Éj helyett,
Zúgó fák süvöltését hallom,
Elmélázok a levelek játékán, -
A sok Kreóni alakon.
Csokonai álma
Még a huszadik században is
Csak illúzió volt, - ábránd!
Hiába várta pont a mi korunktól a hajnal hasadását!

Mi, csakis mi vagyunk felelősek,
Hogy nem múlt el a „hosszú éjszaka”,
S hogy csak rövid ideig nyílt meg
„a napkelet bársonyos ablaka”.
Csakis mi vagyunk a felelősek,
Hogy hazánkra leszállt újra a viharos este,
S hogy az enyém - tiéd lármájában, az ember,
Villámot lát saját eszményébe!

Budaörs, 2011. augusztus 20.