(írta: Babinszky László)
„Tiéd volt ez a föld, tiéd volt egészen,
Melyből most a kevély a fösvény dézmát vészen.
Miért szabtál hát határt önfiaid között;
Ládd-é, már egymástól mind különbözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezett elűle.”
(Csokonai Vitéz Mihály)
„Ezt minap egy jámbor énekelte,
S benne a huszadik századot képzelte.”
(Csokonai Vitéz mihály)
„Magyar! Hajnal hasad!” – írta Csokonai
A huszadik századhoz szóltak látnoki szavai!
Azt hitte a kék égen, felhő sem lesz már,
Virágba borul minden, s virul a napsugár!
Nem így történt. Tornádó pusztított a század elején,
Sötét fellegbe borult a föld egész felületén.
Kommünárok, humanisták,
Civilek haltak tömeges halált, -
Villámok sújtották őseink birtokát!
Csokonainak mintha igaza kezdett volna lenni,
- A század közepén, -
A viharfelhők, kezdtek végre szétoszlani!
Ki-kibuggyant, egyre gyakrabban a napsugár,
Egyre gyakrabban váltak
Mosolygó csillagokká az emberek,
A városi, falusi utcán!
Az enyim, a tied helyett miénkké lett hazánk,
S egy szép humanista célért szorgoskodott munkánk.
Nem tartott sokáig.
Egy alkalommal úgy ereszkedett ránk az estve,
Hogy „privatizált” viharfelhők törtek rá
A nyugalomra, csendre.
A csillagos, holdas Éj helyett,
Zúgó fák süvöltését hallom,
Elmélázok a levelek játékán, -
A sok Kreóni alakon.
Csokonai álma
Még a huszadik században is
Csak illúzió volt, - ábránd!
Hiába várta pont a mi korunktól a hajnal hasadását!
Mi, csakis mi vagyunk felelősek,
Hogy nem múlt el a „hosszú éjszaka”,
S hogy csak rövid ideig nyílt meg
„a napkelet bársonyos ablaka”.
Csakis mi vagyunk a felelősek,
Hogy hazánkra leszállt újra a viharos este,
S hogy az enyém - tiéd lármájában, az ember,
Villámot lát saját eszményébe!
Budaörs, 2011. augusztus 20.
2011. augusztus 21., vasárnap
Elmélkedés az előítéletes társadalmi gondolkodásmód kezdetéről
(írta: Babinszky László)
Hol van az, előítéletes gondolkodásmód kezdete,
A negatív címkézés eredete?
Talán "a cigányozásnál", – "A zsidózásnál",
"a kommunista gyalázásnál"
Kell keresni a rothadó gyökereket? Nem!
Azok sokkal mélyebbről szívják a mérgező nedveket!
A mai címkék,
régi rasszista gondolkodásmód következményei.
De hol vannak az előzményei?
Az ősközösség felbomlásához,
A fáraók hatalmához kell visszamenni,
Hogy meg tudjuk az előítélet kezdetét jeleníteni.
Arra a korra,
Amikor először érezte meg az ember a Darwini tételt:
A természetes kiválasztást a létért való küzdelemmel.
Amikor a gyengébb embert az erősebb fejbe vágta,
Elvette nőjét és betelepedett vagyonába.
A kiforgatott
Alamizsnaságra jutott.
Így alakult ki az úr-szolga viszonya
Amelyet több ezer évre rögzített a hierarchia.
A gyengébbeknek ez hátránnyal járt,
Az erősebbeknek előnnyel.
A gyengébb az erős szolgája lett,
Az erősebb lenéző címkével,
Bőrébe égetett bélyeggel látta el
Az általa kifosztott, eltiport embert.
Az előítélet gyakorlata idenyúlik vissza,
Ebből szerveződött a hierarchia.
Amíg az ilyen történelmi szerkezet,
Társadalmi rendszer meg nem szűnik,
Addig haragunkat az előítéletes gondolkodásmódok
Különféle változatokban dühítik.
Ebbe szenvedett a rabszolga, a jobbágy, a bérmunkás,
Ezt hozta a ’89-es változás!
Ahhoz, hogy eltűnjenek gondolkodásmódunkból
Az előítéletek,
Ki kell tudnunk törölni tudatunkból a hierarchikus szemléletet.
Ez már régen nem kommunista duma,
Meg kell tennünk, ha nem akarjuk,
Hogy idő előtti pusztulás várjon emberi fajunkra.
Azt érzékeltetik a különféle diagramokba,
- az előítéletes gondolkodásmód egyik okozata, -
Egyre mélyebbre süllyed a demográfiai hullám,
Kérdés, hogy lesz-e magyar nép száz év múltán?
Budaörs, 2011. augusztus 19. Péntek.
Hol van az, előítéletes gondolkodásmód kezdete,
A negatív címkézés eredete?
Talán "a cigányozásnál", – "A zsidózásnál",
"a kommunista gyalázásnál"
Kell keresni a rothadó gyökereket? Nem!
Azok sokkal mélyebbről szívják a mérgező nedveket!
A mai címkék,
régi rasszista gondolkodásmód következményei.
De hol vannak az előzményei?
Az ősközösség felbomlásához,
A fáraók hatalmához kell visszamenni,
Hogy meg tudjuk az előítélet kezdetét jeleníteni.
Arra a korra,
Amikor először érezte meg az ember a Darwini tételt:
A természetes kiválasztást a létért való küzdelemmel.
Amikor a gyengébb embert az erősebb fejbe vágta,
Elvette nőjét és betelepedett vagyonába.
A kiforgatott
Alamizsnaságra jutott.
Így alakult ki az úr-szolga viszonya
Amelyet több ezer évre rögzített a hierarchia.
A gyengébbeknek ez hátránnyal járt,
Az erősebbeknek előnnyel.
A gyengébb az erős szolgája lett,
Az erősebb lenéző címkével,
Bőrébe égetett bélyeggel látta el
Az általa kifosztott, eltiport embert.
Az előítélet gyakorlata idenyúlik vissza,
Ebből szerveződött a hierarchia.
Amíg az ilyen történelmi szerkezet,
Társadalmi rendszer meg nem szűnik,
Addig haragunkat az előítéletes gondolkodásmódok
Különféle változatokban dühítik.
Ebbe szenvedett a rabszolga, a jobbágy, a bérmunkás,
Ezt hozta a ’89-es változás!
Ahhoz, hogy eltűnjenek gondolkodásmódunkból
Az előítéletek,
Ki kell tudnunk törölni tudatunkból a hierarchikus szemléletet.
Ez már régen nem kommunista duma,
Meg kell tennünk, ha nem akarjuk,
Hogy idő előtti pusztulás várjon emberi fajunkra.
Azt érzékeltetik a különféle diagramokba,
- az előítéletes gondolkodásmód egyik okozata, -
Egyre mélyebbre süllyed a demográfiai hullám,
Kérdés, hogy lesz-e magyar nép száz év múltán?
Budaörs, 2011. augusztus 19. Péntek.
2011. augusztus 18., csütörtök
Becsüld meg az utcaseprőt!
(írta: Babinszky László)
(Egy újságírónő azt kérdezte a szocializmusban:
„Én nem értem, mi a közhaszna például az olyan kis munkának, mint az utcaseprés.”
Ez a TV-ben hangzott el a képernyő előtt. Ledöbbentem. A higiénián túl a következő:)
Az utcaseprő, ha jól seper,
Ragyog az utca képe!
Gyakran sétál rajt’ az ember,
Ott a gyomorgörcsnek vége!
A szép utcától felvidul,
S kivirul az arca!
Háborgó szíve elcsitul,
S már ügyét mosolyogja!
Ám, ha koszos, piszkos utcán
Vánszorog a lába,
Az nem oldja fel küzdelmeit,
S csak a bosszút látja!
Ha megveted az utcaseprőt,
A munkát hanyagolja!
Fekve borítja a lépcsőt,
Körülötte gyűl a szemét dombja!
Ettől dührohamos, hisztis leszel!
Otthon, közösségben! – S ha kirúgnak!
Bánatodban utcán koldulsz,
Úgy a családod se ismer!
Emiatt meg – fegyvert ragadsz,
Megölsz embertársat!
Vagy golyót röpítesz magadba,
Hogy örökre rád csukhassák
Az erős kriptazárat!
Becsüld meg az utcaseprőt!
Piszkunk ő tisztítja!
Munkájával hittérítőd,
Ki dühöd letompítja!
Budaörs, 1993. október 13. Szerda.
(Egy újságírónő azt kérdezte a szocializmusban:
„Én nem értem, mi a közhaszna például az olyan kis munkának, mint az utcaseprés.”
Ez a TV-ben hangzott el a képernyő előtt. Ledöbbentem. A higiénián túl a következő:)
Az utcaseprő, ha jól seper,
Ragyog az utca képe!
Gyakran sétál rajt’ az ember,
Ott a gyomorgörcsnek vége!
A szép utcától felvidul,
S kivirul az arca!
Háborgó szíve elcsitul,
S már ügyét mosolyogja!
Ám, ha koszos, piszkos utcán
Vánszorog a lába,
Az nem oldja fel küzdelmeit,
S csak a bosszút látja!
Ha megveted az utcaseprőt,
A munkát hanyagolja!
Fekve borítja a lépcsőt,
Körülötte gyűl a szemét dombja!
Ettől dührohamos, hisztis leszel!
Otthon, közösségben! – S ha kirúgnak!
Bánatodban utcán koldulsz,
Úgy a családod se ismer!
Emiatt meg – fegyvert ragadsz,
Megölsz embertársat!
Vagy golyót röpítesz magadba,
Hogy örökre rád csukhassák
Az erős kriptazárat!
Becsüld meg az utcaseprőt!
Piszkunk ő tisztítja!
Munkájával hittérítőd,
Ki dühöd letompítja!
Budaörs, 1993. október 13. Szerda.
2011. augusztus 6., szombat
Az első szerelem emlékére
Az első szerelem tizenegy évesen,
Mint májusi szellő, meglepett hirtelen.
Egy ártatlan pillantás bőszítő fényében
Bimbózott szívemen, hogy szebb jövőt ébresszen.
Mint májusi szellő, meglepett hirtelen.
Egy ártatlan pillantás bőszítő fényében
Bimbózott szívemen, hogy szebb jövőt ébresszen.
Szőke mosolyú bársonyos hangjával,
Homérosz ihlette hófehér karjával,
Lantot pendítő őzikeformával izgatta lelkem!
S így magányos fohásszal kértem képzeletben:
„Add meg, hogy a testem családfő lehessen!”
Homérosz ihlette hófehér karjával,
Lantot pendítő őzikeformával izgatta lelkem!
S így magányos fohásszal kértem képzeletben:
„Add meg, hogy a testem családfő lehessen!”
Hogy is kezdődött?
Rajzóra volt.
Egy nagy ívű álmot varázsolt papírra,
Mit színesre ábrázolt gyöngéden az ujja.
Bennem egy belső hang azonnal kiáltott:
„Ez olyan kedves lány, hogy ő lesz, kit választok!”
(Próbáltam én is a rajzlapon formázni,
Ügyetlenül, sután tudtam csak firkálni,
Nekem a grafika sehogy se sikerült,
Ám amit ő rajzolt, az azonnal földerült!)
Ügyetlenül, sután tudtam csak firkálni,
Nekem a grafika sehogy se sikerült,
Ám amit ő rajzolt, az azonnal földerült!)
Volt egy barátnőd. Húgom kit szerettél.
Kivel Újvárosban szólót énekeltél.
Hatvanöt telén kemény volt a tél,
Berettyó partján fújt, süvöltött a Boreas-i szél.
Emlékszel? –
Szánkáztunk hétvégén a folyó közepébe,
Vastag jégpáncél terült akkor annak felszínére.
Öcséddel érkeztél, én húgommal mentem,
A partról siklottunk le szélnél sebesebben!
Néha lesodródtunk, s bukfenc lett a vége,
Vagy korcsolyával köröztetek jókat nevetgélve!
Este hazafelé az utcalámpát néztem,
Fénysugarak alatt hó csillant az éjben.
Vagy korcsolyával köröztetek jókat nevetgélve!
Este hazafelé az utcalámpát néztem,
Fénysugarak alatt hó csillant az éjben.
A lányok szánkón húztak a ropogó hóban,
Közben vidáman csevegtek – milyen boldog voltam!
S míg néztem a póznákat; „a drótok, hogy feszülnek!”
Abban reménykedtem; „hogy sógornők lesztek!”
Eltűnődve ezen, szép jövőnk felrémlett:
Fiúnk, ahogy láttam, Bach-tételt vezényelt,
A nagyobbik lányunk színészként szerepelt,
A kisebbik iskolában állt kiválóan helyt,
Ahogy képzeletben láttam, versenyeket nyert!
Fiúnk, ahogy láttam, Bach-tételt vezényelt,
A nagyobbik lányunk színészként szerepelt,
A kisebbik iskolában állt kiválóan helyt,
Ahogy képzeletben láttam, versenyeket nyert!
Másfajta álmomban két gyermek labdázott hímes tarka réten,
Mint a leggyönyörűbb Grimm írta mesékben.
Alkony után mindig ily képről regéltem,
Ha ébrenlétben nem volt már semmi esélyem.
Halvány holdvilágnál sérült, béna testem
Pizsamára vedlett, s ágyba bújt esetlen.
Párnámon mindig könnyel telt szemem,
Fennlét és álom miért nincs egységben?
Pizsamára vedlett, s ágyba bújt esetlen.
Párnámon mindig könnyel telt szemem,
Fennlét és álom miért nincs egységben?
Egyszer meghívta húgomat, s ő magával vitt engem,
Édesanyjával egy albumot böngésztem.
Kora ifjúsága tárult szemem elé; „neki születtem!”
Sóhajtottam halkan, lelkemben befelé.
Édesanyjával egy albumot böngésztem.
Kora ifjúsága tárult szemem elé; „neki születtem!”
Sóhajtottam halkan, lelkemben befelé.
Eljött hozzánk is egy gyermekzsúr kapcsán,
Üvöltött a magnó, pörgött az Illés – szám!
Kivirult az arca egy világslágert hallván,
Erre táncolt akkor, ez dobolt a sarkán!
S mert el akartam nyerni hófehér karját,
Ezért fáj, ha látok – még ma is – vérpiros rózsát!
Zsebkendőjét meg; hogy őriztem akkor!
Elvesztette nálunk, pont a búcsúzáskor.
Párnám alá dugtam, és szagoltam az éjben,
Tündéri alakját ezzel idéztem!
Elvesztette nálunk, pont a búcsúzáskor.
Párnám alá dugtam, és szagoltam az éjben,
Tündéri alakját ezzel idéztem!
Ezután eltökéltem, hogy rímekbe szedem
Azt a legszebb érzést, mit ő váltott ki bennem!
A verssorok között nem volt bizony összhang,
A képkáoszt kísérte vihogás és gúnydal.
Azt a legszebb érzést, mit ő váltott ki bennem!
A verssorok között nem volt bizony összhang,
A képkáoszt kísérte vihogás és gúnydal.
Ám szívemben az érzelem túl dús volt s pazar,
Nem törődtem azzal, hogy másokat zavar.
Zagyva képsorokkal traktáltam sokakat,
Erre maróan gúnyolt, s felbujtott másokat.
Őrlődő lélekkel én csak azt rebegtem:
„Nekem nem kell más nő, más ne szeressen engem!”
Nem törődtem azzal, hogy másokat zavar.
Zagyva képsorokkal traktáltam sokakat,
Erre maróan gúnyolt, s felbujtott másokat.
Őrlődő lélekkel én csak azt rebegtem:
„Nekem nem kell más nő, más ne szeressen engem!”
Ekkor visszájára fordult minden ékes dolog,
Szerencsére hozzá Fortuna bekopog.
Magamban ordítottam: „ha magad adod másnak,
Szerelmet vallok én, minden jött-ment lánynak!”
Szerencsére hozzá Fortuna bekopog.
Magamban ordítottam: „ha magad adod másnak,
Szerelmet vallok én, minden jött-ment lánynak!”
Tudom, így vágtam el egy életre az utam,
Hiába szánom – átok ül már rajtam!
Séta címén azért bolyongok céltalan,
Amit irántad érzek, az számodra sorstalan.
Hiába szánom – átok ül már rajtam!
Séta címén azért bolyongok céltalan,
Amit irántad érzek, az számodra sorstalan.
Legyél nagyon boldog, hogy vigasztaljam magam, -
„Bár mártírrá tettél, ez nem volt haszontalan!”
1972. szeptember 30. Szombat.
„Bár mártírrá tettél, ez nem volt haszontalan!”
1972. szeptember 30. Szombat.
2011. augusztus 4., csütörtök
Kedves Barbi!
Paraszt is volt, volt köznemes.
Származásom igen vegyes.
Van felejtett és van híres,
Ki több országban tekintélyes.
A minap egy furcsa gondolat gondolkoztatott el.
Ki is a történelmi személy? Nem adok igazat az értelmiség azon tagjainak akik azt mondják, hogy a híres ember történelmi személy a többi nem.
Ez a nemzet akkor már rég nem lenne! A nemzet múltjában, jelenében van és persze a gyemekeink számára általunk biztosított jövőjében.
Ebben a nemzetet fenntartó gigászi tevékenységben benne van a munkás,
a paraszt, a rabszolga és a jobbágy történetisége is.
De ez csak egy rövid elméleti eszmefuttatás.
Nézzük meg ezt ügyet gyakorlat oldaláról:
Az egyszerűség kedvéért Nagyapámon keresztül mutatom be mondanivalómat. Ő a munkásember típusaként jelenik meg előttünk.
Ami rá igaz, az igaz a többi munkásra és parasztemberre is.
Id. Babinszky Mihály
ács és kőműves
Nagyszénás, 1893. május 5. - Kecskemét, 1984. október 12.
Miről árulkodik e sírfelirat?
Arról, hogy Babinszkyak már nemzedékek óta létező család.
Történetisége van.
Ezerötszázhatvan nyolcban
Nevet adott nekünk Psonka
Ki vagyonosként alapított
Egy Babini Köztársaságot.
A lengyelországi Babin mellől költöztek őseink a szlovákiai Babin környékére. Tehát, nyilván felvették a falu nevét s így lehettünk Babinszkyak, akik közül, az egyik ág, Mária Terézia uralkodása idején Magyarországra költözött. A név keletkezésének is van története.
A vezetéknevet viselő egyénnek elsősorban családtörténeti szempontból van történetisége, hiszen őseink közel 400 éve viselik ezt a vezetéknevet. Történelmi személy volt tehát az, ács és kőműves idős Babinszky Mihály családtörténeti szempontból? - Igen.
Na, most nézzük az ő személyes élete szempontjából történetiségét:
Családfájában, melyet Magyarországon 1756-ban már jegyeztek,
1893. május 5-én született Mihályként.
Volt neki, Édesapja, Nagyapja, Dédapja stb.
Születését tekintve történelmi személy tehát Nagyapám? Igen.
A Mihály névnek is megvan a nemzetet érintő története, hiszen Géza fejedelem testvérét Mihálynak hívták. A családunk történetébe is történeti értéke van ennek a névnek a sok János és Pál után. Nézzük meg ezt egy másik oldalról is: Mihály élettörténete, iskolába járt, utána belevonták az országos, sőt a világtörténet alakításába azzal, hogy fronton volt (Doberdó, Homonna), s hogy részt vett a Tanácsköztársaság építésében.
Fellázadt Trianon ellen.
Megnősült, gyermekeket nemzett, - akiket felnevelt. Ráadásul mind a három gyermeke nemzetünk hasznos tagjává vált, hasznára váltak mindhárman e közösségnek. Amikor kirúgták Nagyapát a munkahelyéről, sztrájkolt. Aztán ismét dolgozott, szenvedett, örült, vidám is volt, s volt úgy könnyezett élete folyamán. Majd nyugállományba került.
1984. októberi 12-én, meghalt. Ez az egyén földi élettörténetének útja.
Hogy meri bárki is megkérdőjelezni Nagyapám történetiségét?
Harmadik oldalról is történelmi személy. Nevezetesen: beleépül az ács és kőműves szakma történetébe, hiszen alkotó módon járult hozzá családok életéhez. Épített magánházakat, középületeket, járdákat, templomokat.
Fölmutatott sok szép házra
"Ott van kezem jó munkája!"
A házak egyre gyarapodtak
Arca lett Kondorosnak...."
"Ő így alkotott
Önmagáról emlékszobrot."
A családok így békés, kényelmes életet élhettek, szervezhették jövőjüket, sőt meg is valósíthatták álmaikat. Ilyen körülmények között kreatívan tudtak részt venni a társadalom építésében. Neki is köszönhető, hogy él a nemzet és élni fog. Neki is köszönhető hogy szűkebb környezete Kondoros mind a mai napig fönnáll. Benne van Nagyapám munkája Kondoros történetébe, ezzel Járása és Megyéje történetébe. Béke idején így van benne országunk és a világ történetébe. Édesapám unokatestvére, -
a Te Nagyapád villanyszerelő volt: Róla ezt írom:
"János villanyszereléshez értett
Vésőjétől csillár fénylett
Mely bevilágított sok magánlakást,
Ezért hord ma fején áldást."
Most nem írom tovább, majd legközelebb. Nem felejtem el tovább írni, mert izgat. Igazságtalannak tartom a kétkezi dolgozó lebecsülését és történetiségének semmibevételét.
Millió puszit küld unokafivéred: Laci
Paraszt is volt, volt köznemes.
Származásom igen vegyes.
Van felejtett és van híres,
Ki több országban tekintélyes.
A minap egy furcsa gondolat gondolkoztatott el.
Ki is a történelmi személy? Nem adok igazat az értelmiség azon tagjainak akik azt mondják, hogy a híres ember történelmi személy a többi nem.
Ez a nemzet akkor már rég nem lenne! A nemzet múltjában, jelenében van és persze a gyemekeink számára általunk biztosított jövőjében.
Ebben a nemzetet fenntartó gigászi tevékenységben benne van a munkás,
a paraszt, a rabszolga és a jobbágy történetisége is.
De ez csak egy rövid elméleti eszmefuttatás.
Nézzük meg ezt ügyet gyakorlat oldaláról:
Az egyszerűség kedvéért Nagyapámon keresztül mutatom be mondanivalómat. Ő a munkásember típusaként jelenik meg előttünk.
Ami rá igaz, az igaz a többi munkásra és parasztemberre is.
Id. Babinszky Mihály
ács és kőműves
Nagyszénás, 1893. május 5. - Kecskemét, 1984. október 12.
Miről árulkodik e sírfelirat?
Arról, hogy Babinszkyak már nemzedékek óta létező család.
Történetisége van.
Ezerötszázhatvan nyolcban
Nevet adott nekünk Psonka
Ki vagyonosként alapított
Egy Babini Köztársaságot.
A lengyelországi Babin mellől költöztek őseink a szlovákiai Babin környékére. Tehát, nyilván felvették a falu nevét s így lehettünk Babinszkyak, akik közül, az egyik ág, Mária Terézia uralkodása idején Magyarországra költözött. A név keletkezésének is van története.
A vezetéknevet viselő egyénnek elsősorban családtörténeti szempontból van történetisége, hiszen őseink közel 400 éve viselik ezt a vezetéknevet. Történelmi személy volt tehát az, ács és kőműves idős Babinszky Mihály családtörténeti szempontból? - Igen.
Na, most nézzük az ő személyes élete szempontjából történetiségét:
Családfájában, melyet Magyarországon 1756-ban már jegyeztek,
1893. május 5-én született Mihályként.
Volt neki, Édesapja, Nagyapja, Dédapja stb.
Születését tekintve történelmi személy tehát Nagyapám? Igen.
A Mihály névnek is megvan a nemzetet érintő története, hiszen Géza fejedelem testvérét Mihálynak hívták. A családunk történetébe is történeti értéke van ennek a névnek a sok János és Pál után. Nézzük meg ezt egy másik oldalról is: Mihály élettörténete, iskolába járt, utána belevonták az országos, sőt a világtörténet alakításába azzal, hogy fronton volt (Doberdó, Homonna), s hogy részt vett a Tanácsköztársaság építésében.
Fellázadt Trianon ellen.
Megnősült, gyermekeket nemzett, - akiket felnevelt. Ráadásul mind a három gyermeke nemzetünk hasznos tagjává vált, hasznára váltak mindhárman e közösségnek. Amikor kirúgták Nagyapát a munkahelyéről, sztrájkolt. Aztán ismét dolgozott, szenvedett, örült, vidám is volt, s volt úgy könnyezett élete folyamán. Majd nyugállományba került.
1984. októberi 12-én, meghalt. Ez az egyén földi élettörténetének útja.
Hogy meri bárki is megkérdőjelezni Nagyapám történetiségét?
Harmadik oldalról is történelmi személy. Nevezetesen: beleépül az ács és kőműves szakma történetébe, hiszen alkotó módon járult hozzá családok életéhez. Épített magánházakat, középületeket, járdákat, templomokat.
Fölmutatott sok szép házra
"Ott van kezem jó munkája!"
A házak egyre gyarapodtak
Arca lett Kondorosnak...."
"Ő így alkotott
Önmagáról emlékszobrot."
A családok így békés, kényelmes életet élhettek, szervezhették jövőjüket, sőt meg is valósíthatták álmaikat. Ilyen körülmények között kreatívan tudtak részt venni a társadalom építésében. Neki is köszönhető, hogy él a nemzet és élni fog. Neki is köszönhető hogy szűkebb környezete Kondoros mind a mai napig fönnáll. Benne van Nagyapám munkája Kondoros történetébe, ezzel Járása és Megyéje történetébe. Béke idején így van benne országunk és a világ történetébe. Édesapám unokatestvére, -
a Te Nagyapád villanyszerelő volt: Róla ezt írom:
"János villanyszereléshez értett
Vésőjétől csillár fénylett
Mely bevilágított sok magánlakást,
Ezért hord ma fején áldást."
Most nem írom tovább, majd legközelebb. Nem felejtem el tovább írni, mert izgat. Igazságtalannak tartom a kétkezi dolgozó lebecsülését és történetiségének semmibevételét.
Millió puszit küld unokafivéred: Laci
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)