Élőképek a múltból

Babinszky László:


Talán emlékeznek a dombrádi öregek,

Ki az a Pálos doktor? - akinek sorsán most elmerengek!

Dombrádon'44-ben összeszedték a zsidókat,

Akik teherautókra zsúfolódtak.

Bartók Nagyapám barátja köztük volt,

Utazott a sok elhurcolt!

Szállítottak férfiakat, asszonyokat, gyermekelet,

Fiatal nőket!

Voltak, akik cipeltek karon ülő alvó csecsemőket!

Így kerültek munkatáborba,

A nácik hirhedett egyik városába.

Nagyapám barátjára is várt erőltett menet,

Lehet, hogy vele is - tarkólövés végzett!

'45 után nem tért haza.
Hol ölték meg? - ha az úton végig haladt

Dachauba?- Auschwitzba?
Eltűntnek lett nyilvánítva!

Amíg emberek élnek a Földön - emlékezniük kell,
S védekezniük, - egymásért élő békés cselekvéssel!
Igen, emlékezniük kell, amíg él a Föld, amíg él az ember 
A szívek feletti kényszerítetten hordott sárga csillagokra!
A II. világháborúban, milliók lettek - elgázosítva!


Budaörs, 2012. május 8.

FUTALA-DÍJ helyett

írta: Babinszky László
(szeretett kolleganőmnek, Könyvtárunk főkönyvtárosának ajánlom)


Köszönöm Kriszti ezt a két évet.
Jóságod, megértő emberséged.
Köszönöm, hogy nem voltam törpe melletted,
Fölmerted ismerni értékeimet.


Neked az volt az első, hogy EMBER légy.
A címke csak utána következett!
A könyvtárat mégis zajmentesen működtetted,
Kár, hogy nincs annyi pénzem, hogy ezért kitüntesselek!

Vedd ezt a verset Futala-díjként,
Őszintén mondom: megérdemled!
Ha bukásnak érzed, hogy helyedet elvesztetted,
Gondolj arra, - az ember nem címkének,

Hanem, embernek született!

Korbácsütések és vízbe mártott szíjak sebeit hordom.
A címkék ilyen gonoszak!
Vezetőként, rangod nem ment át jellemet torzítónak,
Megőrzött emberséged miatt nyújtom át neked ezt a díjat!

Budaörs, 2010. június 3. szerda.

Édesanyám, sokkal tartozom neked

írta: Babinszky László

Megértettem mennyit érek! 
Életedből mennyit kérek!
Mozgásom már nem volt rendes 
1955 májusában szemed miattam volt könnyes!

Nem úgy mozgott egyik lábam, egyik kezem, 
Ahogy kívántátok születésem.
Hiába adtad bal kezembe a labdát,
Csak rátettem bal tenyerem összes ujját,

Nem fogtam meg, nem szorítottam,
Még csak nem is pattogtattam,
Arrébb se gurítottam,
A labda pihent mellettem,
Nem játszott vele bal kezem!

Az orvos azt mondta:

"Asszonyom, az Ön fia fél testében béna,
Agyában vérrög keletkezett, nem visz jól vért az artéria.
Gyermekének jobb helye lenne sorstársai mellett,
Miért dobná oda, lassú kínhalálra, az egészséges embereknek?

Ki fogják gúnyolni, bele fognak rúgni!
Sokszor fog közellététől könnyesen búsulni!"

Erre Stenszky asztalára csaptál:

"Az én fiam, ugyanolyan ember, mint a többi,
Értelemben senkitől se fog ő különbözni!
Be fogom bizonyítani, van helye az egészséges emberek között,
Közvetlen környezetének fog még okozni sok-sok örömöt!"

Stenszky rendelőjéből haza vittél engem
S ettől a naptól kezdted emberré formálni vérrögös jellemem!
Szégyellem, hogy alvásod elvettem éjekre
S hogy Édesapámnak se ilyen fiút álmodott színes képzelete!


Előre láttad, velem, sok lesz a baj.
Kevés örömöd lesz bennem,
Még kevesebb lesz családunkban a kacaj.
S ahhoz, hogy emberré tudj formálni engem,
El kellett tűrnöd, hogy a házasságod is zátonyra menjen!

14 éves koromban azt kérdezted tőlem:
"Tartod-e azt az irányvonalat, amit neked kijelöltem?"
Bólintottam; "ez az elv vezérli cselekvésem,
A síromig lesz ez, a felelősségem!"

Édesanyám, sokkal tartozom neked!
S ezt viszonozni semmi más nem tudja
Csak az irántad belőlem áradó őszinte szeretet.
Szeretlek!

2012. február 19.

Göncz Árpád Köztársasági Elnök Úr köszöntése

(kilencvenedik születésnapja alkalmából)

írta: Babinszky László

 Kilencven év nagy idő!

Végig élve, - emlékező!

Volt benne; hazánkat ostromló

Dübörgő tank, ágyúszó.

Örömujjongó nevetés

Az Elbánál,

Kezet nyújtó ölelés.

Volt Rajk –per és kivégzés,

Siralomházi merengés.

Kegyelemből újrakezdés,

Sokfajta nélkülözés.

Írások, amik hatottak,

Megtöltve a könyvtári könyvsorokat.

Jövőnk Önben testesült meg

Mikor kinevezték

Köztársasági Elnökünknek.

E kis nemzetért tette dolgát,

Alázattal szolgálta e hazát.

Az, hogy ’89 ma romokba hever

Biztos Önnek is nagyon-nagy teher.

Köszöntjük Önt Elnök Úr!

Hiányzik közülünk, mint béke fénye!

Most „demokráciánkban”

Őrjöngő hatalmi harc dúl, vadul!

Budaörs, 2012. január 28.

A békemenetbe ágyazott gyűlöletre

írta: Babinszky László

Ott ahol semmibe nézik az emberi értéket,

Formájára raknak rasszista címkéket.

Azt hiszik, nagyok vele!

Pedig minden rasszistának

Önmagát kéne szégyellnie.

Aki nem honfitársát látja önmaga előtt,

S benne nem érzi meg a magával egyenlőt!

Az, minden alkalommal nemzetét pusztítja,

Országunkat ezzel folyton zsugorítva.

S aki pusztítja nemzetét az nem hős, hanem balga!

Saját családja is lesz

Rasszizmusának kárvallottja.

Azt gondolom: Légy jó gyarló ember!

Csak jósággal tudsz együtt élni

Dicső nemzeteddel!

Budaörs, 2012. január 23. Hétfő

A félelem légkörében

írta: Babinszky László


Ott ahol az emberi eszmék képviselői

Háromfelé húznak ország - szekeret,

Előbb - utóbb olyan vad indulatok dúlnak

Amelyből kitörnek a szélsőségesek.

Ők vádolnak, mindenkit és mindent!

Európa se kapott tőlük kegyelmet!

Tegnap két jobbik-kos az emelvényre fölment,

S piromániás kézzel zászlót égetett.

Tűzbe fürdették az Európai zászlót!

Hamuvá változott demokráciánk vele!

Elemésztették az Európai zászlót,

Hogy a fejlődésből legyünk kirekesztve?

Elégették a szólásszabadságot?

A szólásszabadság égett el benne?

Pusztító tüzük, azért érdemel szót,

Így tapostak a jogainkba bele!

Elégették az Európai zászlót,

Pernyéje foszlányként szállva szaggatottan zihál!

Elégették, hogy önkényükre jöhessen

Véres háború, vagy polgárháborús viszály?

Elégették az Unió aranycsillagos, kékszínű lobogóját

A zászlóként lengő Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát!

Bosszú? - mert Európa nem hajol meg előttük?

Akkor La Fayette törvényei se kössék meg a kezük!

2012. január 16. Hétfő (végleges változat)

Egy nyáresti dallam szárnyán

  írta: Babinszky László


Nyáreste. Fesztivál! Zengő hangú Cini!
Hallom bús nótáját lágyan rázendíti!
„a fákon a harmat, a nyíló virág”,
Hangosabbra a TV-t, intem Édesanyát.


S a bús dallam szétáradt - testem remegett,
Szívem - nem szégyen - szememből könnyezett!
Ez az Énekesnő tiszta lelket kínált,
Azt hittem, fellelhetem benne az ideált!


Csoda-e, csoda-e, hogy felkiáltottam:
„Ezt a nőt szeretem!”– s érte fohászkodtam.
A lányok gúnyolódtak, s vigyorogtak rajtam -
E gyönyörű sláger volt kínjaimra balzsam!


Álmomban egyszer a rakparton sétáltunk,
Lyukas kétfilléreseket a Dunába dobáltunk.
Az érmék elmerültek nagyokat csobbanva,
A víz köröket írt le lágyan fodrozódva.


Számoltuk a víz hátán táncoló köröket,
Ahogy ákácnál szokás a törpe leveleket.
Dalaitól vonzódik szép lelkéhez a lelkem,
Ennek köszönheti, hogy nagyon megszerettem.


Egyszer - s ez valóság - a konyhában ültem,
Alkonyatkor Anyámmal jó ízűn beszéltem.
Szóba került neve, mire megjegyeztem,
„Most tündöklik csillaga, dúskálhat sikerben!


Ki csúcson van, völgybe tart, nem éri mindig fény,
Őt sem kíméli majd e csalfa tünemény.
Elhagyhat mindenkit a Montblanc álmú remény,

Mit úgy hívnak, hogy hír, Fortuna szekerén!”

Nyáreste. Fesztivál! Zengő hangú Cini!
Bús nótáját, hallom, lágyan rázendíti!
Ez az Énekesnő tiszta lelket kínált,
Azt hittem, megleltem benne az ideált!

               Mezőtúr, 1978. július 27. csütörtök