Egy nyáresti dallam szárnyán

  írta: Babinszky László


Nyáreste. Fesztivál! Zengő hangú Cini!
Hallom bús nótáját lágyan rázendíti!
„a fákon a harmat, a nyíló virág”,
Hangosabbra a TV-t, intem Édesanyát.


S a bús dallam szétáradt - testem remegett,
Szívem - nem szégyen - szememből könnyezett!
Ez az Énekesnő tiszta lelket kínált,
Azt hittem, fellelhetem benne az ideált!


Csoda-e, csoda-e, hogy felkiáltottam:
„Ezt a nőt szeretem!”– s érte fohászkodtam.
A lányok gúnyolódtak, s vigyorogtak rajtam -
E gyönyörű sláger volt kínjaimra balzsam!


Álmomban egyszer a rakparton sétáltunk,
Lyukas kétfilléreseket a Dunába dobáltunk.
Az érmék elmerültek nagyokat csobbanva,
A víz köröket írt le lágyan fodrozódva.


Számoltuk a víz hátán táncoló köröket,
Ahogy ákácnál szokás a törpe leveleket.
Dalaitól vonzódik szép lelkéhez a lelkem,
Ennek köszönheti, hogy nagyon megszerettem.


Egyszer - s ez valóság - a konyhában ültem,
Alkonyatkor Anyámmal jó ízűn beszéltem.
Szóba került neve, mire megjegyeztem,
„Most tündöklik csillaga, dúskálhat sikerben!


Ki csúcson van, völgybe tart, nem éri mindig fény,
Őt sem kíméli majd e csalfa tünemény.
Elhagyhat mindenkit a Montblanc álmú remény,

Mit úgy hívnak, hogy hír, Fortuna szekerén!”

Nyáreste. Fesztivál! Zengő hangú Cini!
Bús nótáját, hallom, lágyan rázendíti!
Ez az Énekesnő tiszta lelket kínált,
Azt hittem, megleltem benne az ideált!

               Mezőtúr, 1978. július 27. csütörtök