írta: Babinszky László:
Az autóbusz-vezető reggel korán kel,
Indul a garázsba álmos szemekkel.
Az általa vezetett busz lassan kigurul az útra,
Elindul az utasokat szállító gurulós munka.
Az utast, otthonától munkahelyére szállítja,
A munkaidő letelte után, pedig vissza.
S mivel nincs a lábainkban Ikarus,
Buszmegállóban vesz föl a busz.
A helyközi járatok találkozókhoz visznek,
Nem kell nekivágni gyalog hosszú mérföldeknek.
Az utas egy –két óra alatt a találkához ér,
Az emberi kapcsolatokban ez, példás viszonyt ígér.
A buszvezető, van úgy, hogy 48 órás
Személyszállítást teljesít,
Sokszor helyettesít.
Tudja, az utasoknak nem szabad észrevenni semmit,
S a napi feladatára összpontosít.
Száguldanak motorok, autók, őrült sebességgel,
Tele van a közút, sok ezer veszéllyel!
A busz vezetője látszólag nyugodt,
Sugároz az utasok felé szilárd biztonságot.
Kézremegését nem látjuk soha,
Pedig a Budaörsi úton volna reá oka.
Az autóbusz mobilhivatal, ügyintézőnk a sofőr
Felszálláskor – leszálláskor nem üdvözöljük, csak szidjuk
Ha hibás a busz, vagy ha a balesetben embereket öl!
Balesetmentes éveit észre sem vesszük,
300-800.000 kilométer hibátlan vezetését
Meg se köszönjük.
Át se gondoljuk, hogy naponként többször
Lelki-szemei előtt megjelenik a börtönőr,
S az a zárka is, amelynek vasajtaja tömör.
Ahol a szűk priccs fölött
Rácsos ablak van,
Kicsiny mérete miatt nem bővelkedik
Napsugarakban.
A buszvezető, értünk mindennap
Kockára teszi személyes sorsát,
Vállalva, hogy ország-világ előtt,
A munkanap végére, rabszíjra fűzve,
Esetleg elhurcolják!
Mindennap átéli ezt az erkölcsi terhet,
Családjának csak akkor örülhet,
Ha már szolgálata
Balesetmentesen letelt,
S végre hazamehet.
Egy alkalommal
Amikor a budaörsi Aradi utcai megállóban
A buszvezetőnek köszönve a buszról leszálltam,
Odajött hozzám egy utas,
Megfogva engem, ingnyakamnál megrángatott
S fülembe sziszegve ilyeneket suttogott:
„Talán ezt nem kéne!” – esett nekem. „Nem szokás!”
„Micsoda?” – kérdeztem.
„Nem szokás a buszvezetőnek köszönni!”
S kioktatóan kezdett el velem pörölni.
Döbbenten álltam. Meg sem álmodtam,
„Felnőtt ember, s nem fogta fel ésszel
Mit akarok kifejezni a köszönéssel!”
2013. augusztus 27. Kedd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése