Amikor az ember nyugdíjasként
Kikerül a nagy gépezet működéséből
Amikor elbocsájtják hétköznapi küszködéséből
Ijedten döbben rá – nincs tovább!
Holnaptól kívülről szemléli
A történelem fogaskerekén gördülő biológiai órát;
Értelmét, erejét másokkal pótolják!
Az alkotó munkának van kertje, kerítése,
Az idős nyugdíjast kilökik belőle.
Nemcsak az fáj neki, hogy be kell fejeznie
A több évtizedes alkotó munkát,
Hanem, hogy a felmarkolt bérét,
Nem a dolgozóknak adják!
Nem a munkanélküliséget csökkentik vele,
A fogyasztást növelve,
Amiből fejlesztések, beruházások lennének,
S amivel beszűkült termelést növelhetnének,
Nem! Ez a pénz, befolyik a közös kasszába,
Amely rá van bízva az önkényes, hatalmi elosztásra!
Tudjuk, bérként a hatalom magas összeget
Szavaz meg magának,
Miközben,
Nő a mennyisége a könnyező számláknak,
Amelyet a népre vetnek ki,
Akik már nem bírják a számlákat fizetni!
Cinikusan, milliomos, milliárdos mondja:
"47.000 forintból is meg lehet élni!"
De nem ajánlják fel fizetésüket, közterhet viselni!
Ha a számláját a szegény nem tudja fizetni,
A milliárdos, még a lakását is meg tudja venni!
Kidoboltatják lakásából, koldussá teszik,
Embertelen módon az utcára kényszerítik.
A nyugdíj összege a minimálbér alatt!
A nyugdíjasok,
Hogy ne fizessenek nagyon-nagy számlákat,
Télen sem fűtik be a már hűlt kályhákat.
A nyugdíjas inkább fagyhalált hal.
Nem tud versenyre kelni a hatalommal!
A hatalom nem érzi, hogy gyilkosként kaszál,
Kegyetlen törvényei nem jobbak az auschwitzi útnál!
A kilakoltatás lényegében erőltetett menet,
S minden bevégzett halál, takar gyilkos kezet!
A nyugdíjas, sóvárogva emlékszik: gyermekkorába szocializmus
volt,
Azt ígérték neki: „szépen fogja megélni a nyugdíjas kort!”
Ezek azok a gondok, ami a nyugdíjast nyomja,
Amikor vágyakozó szemmel néz a munkahelyre vissza
Hiába néz vágyakozó szeme,
A Kormánynak, a munkahelynek, nincs szüksége - „nyuggerekre!”
