A lángoló TV-székház

(Budapest, 2006. Képernyő előtt ülve)

írta: Babinszky László

Áprilisban,
Demokratikus parlamenti választás volt.
Az orságban minden állampolgár titkosan,
Szavazófülkében voksolt.
A választást a Magyar Szocialista Párt nyerte!
Vereségét akkor az elenzék nyilvánosan elismerte. -
Megbújt lehallgatásokkal,
Önkényesen megvágott hangfelvételekkel -
Az eredményt megtámadta szeptemberbe'!
Szeptember 18. Tüntetés volt a Kossuth téren.
Közben folyt az "Este" című műsor a TV-ben.
Lázongók zúdúltak
a Szabadság téri TV-székház elé,
Ostromolni nyomultak lépcsőjén fölfelé!
Földről fölszedett utcakővel dobálták meg
A székház bejáratát védő rendőröket.
A TV beléptető-kapujáig merészkedtek,
Ahol a kövek dobálására a rendőrök
Gumibottal, könnygázzal, majd vízágyúval feleseltek!
Árpád-sávos, és magyar zászlók lengtek
A férfiak és a nők kezében,
Mikor a TV bejárati kapuját döngették
A Szabadság téren!
A lázongók mennydörögtek a kormányra:
"Hazudnak! Hazaárulók! - A kormány mondjon le!" -
Skandálták, békénket így szakadékra hasították! -
Felgyújtottak autókat - az egyik lángolt éppen!
Vízágyú-kocsit foglaltak el,
puccs volt készülőben!
A tüntetők nyomultak, nem volt rajtuk vészfék,
A bejárat ajtaját betörték, oda lett sok érték!
Az épület emeletén flangáltak, automatát rongáltak,
Az irodák rommá váltak. Egy szerkesztőség kiégett!
Láttam az egyik asztalon egy megolvadt számítógépet!
Kamerák előtt raboltak, szobákat fosztogattak.
Nyoma maradt a sok bűnös lelkű,
zavartalan elkobzásnak!
Másnap, és harmadnap az utcákon sok üvegdarab
Kísérte zajosan útjukat - csörömpölte több kirakat!
Az ifjú lázongók a kormánytagokra üvöltik:
"Hazug, hazaáruló mindegyik!"
"a kormány mondjon le!"
Visszhangzik az éjszakai Blaha Lujza téri neonfénybe!
Büszkén mondták:
"Megmutatta e néhány nap - ilyen volt '56!" -
Hősnek képzelték magukat!
Akik ezt megszervezték, híveiket
a szirén hangján megfertőzték.
Közülük sokan áldozatként lettek bűnözővé,
Azt hitték, az "új forradalom" előlépteti őket,
ösvényt törő úttörővé!
Nem vették észre, hogy a szervezők
Csak zsinórbábuként mozgatják őket,
Akik úgy gondolták:
a tüntetők üssék ki a hatalmon levőket!
Kik a hazaárulók? - Kik '56 után itt maradtak
Eltakarítani a II. Világháborús romokat?
Kik új országot teremtettek? -
Kik mozi-hálózatot szerveztek?
Kik színházakat, hidakat építettek? -
és iskolákat mindenkinek?
Itt béke volt és nyugalom.
Most minden csupa aggodalom!
A Bíróság döntött.
A tüntetők közül sok ifjút börtönre ítélt!
Az igazi bűnös a felbújtó,
Hatalma jogával ravaszul visszaélt!
Ki a "hazaáruló"? - Ki szorgalmasan dolgozott itt?
Ki nem nézett le soha senkit?
Ki utolsó volt mások után? Az árulta el a hazám?
Kinek meg sem furdult a fejében -
Hiába rúgták-vágták az emberek -
hogy elhagyja hazáját,
Az követte el népe ellen árulását?
Az a nemzet hű polgára,
Aki a bajban hazáját cserbenhagyta?
Akit önös érdeke más országba szólította?
Ki a "hazaáruló?" - Kinek fontos az eleven élet?
Annak honárulás az ítélet?
Az az igazi hazafi, ki kormányát külföldön is följelenti?
Ki a felgyűlt feszültséget a nép szívében nem enyhíti,
Hanem zavargásra ingereli?
Kik árulják hát a hazát? Kik külföldön bemocskolják!
Kik szívekbe félelmet ültetnek, kik szülőföldjükön
Békétlenséget, feszültséget teremtenek!

"Hazaáruló!" - Könnyű e szót kimondani,
Erre most csak a néma csenddel lehetett megfelelni!

2006. október 9. hétfő.

Sukoró!

írta: Babinszky László

Állítsátok csak Gyurcsányt Bíróság elé!
Bátor, nyíltszívű, igaz ember Ő!
Nevét a csillagok írják föl az esteli égre,
Hősként jegyzi Őt, az örök idő!

Meghurcoljátok?

Jó!
Zászló lesz! - Fiatalok fölé magasodó!
A zászlóban hullámzó arcképe leng majd,
Amiért elszenved tőletek hamis vádiratokat!

Csukjátok csak börtönbe!

S minden megmozdulásunkkor ott lesz!
Tribünről nézheti a Pilátus-utód,
Hogy neveti szembe az elítélt arcképe,
Az összes agyafúrt, - turpiskodót!

Budaörs, 2011. 09. 13. Kedd.

A gyilkos háborúk – Asszonyi Sors

(Írta: Babinszky László)

(Ezt az igaz történetet tolmács segítségével egy Szovjetunióból érkező Édesanya elbeszélése alapján írtam meg, aki fia sírját jött megkeresni. A tolmács Édesapám volt.)

Szűk utcának hátsó házán,
Nem csillan fény spalettáján.
Az őszi éj sötét leple
Ráborult, hogy védelmezze.

Szomszéd asszony bőszült fővel
Rohant át egy hírvivővel!
Feltépte a ház ajtaját,
S eszelősen bekiabált:

„Tánya asszony hol a férjed?”
„A Téli Palotában lépked,
Hogy a háborúnak és nyomornak
Vessen most már végleg véget!”

A kis Tánya ott ült éppen,
Édesanyja kötényében.
S hogy felcsattantak a szavak,
Szobájába sírva szaladt.

A hírvivő is megállt végre,
Tánya asszony közelébe’.
Férjét, Szergejt dicsőíti,
Érdemeit emlegeti:

„Mikor benyomult a tömeg,
S már a Téli Palotában nyüzsögtek,
Elől mentek a bátrak,
Szergejjel szobáról szobára jártak.

Egy órához odalépett:
„Új világ van születőben!”
Mikor megállította az órát,
Golyó járta át a hátát!

Az asszony szeme izzó parázs
Sorsa elleni lázadás!
Férjében volt a reménye,
S azokban, kik harcoltak véle!

A tűzhely most lángot vetett.
Az asszony szeme nem könnyezett.
A fájdalomtól összeesve
Lerogyott egy öreg székre.

A kislány apját hazavárta.
Kereste, de nem találta!
Idő telt el, míg felfogta,
Hogy emlékké vált Édesapja.

Tavaszra nyár, őszre tél jött.
A kislány közben felnőtt.
Munkás, harcos hétköznapok
Robogtak el, mint vonatok.

Ámor hajszája nyilával
Egy napon őt is leigázta.
Oleg szeme elbűvölte,
Asszony lett mindörökre!

Örültek ők gyermeküknek,
Kiért mindig úgy remegtek,
De ellenséges hadak jöttek,
Feldúlták az életüket.

Olegból repülős lett,
Levegőben űzte őket!
Kezétől, mint a legyek,
Hullottak a Messerschmidtek.

Gépszóró szólt jobbról, balról,
Most az ő gépén volt a sor!
E percben a hideg rázta,
Szeretteit látni vágyta!

Lángolt a gép! Zuhant véle!
Messze járt már Oleg szeme!
Tánya bája körbe lengte,
S nem látta, hogy süllyed egyre!

Tányát látta álomszépen,
Ki gyermekével játszott éppen!
Hirtelen egy csattanás!
Megszűnt minden álmodás!

A háborútól terhes évek
Múltba lassan elmerültek.
Az elvesztett hősök felett,
Béke zászló lengedezett.

E büszke zászló hordozója
Tánya fia, kiskatona.
Ki a hősök szellemének
Záloga és hódítója.

Viharfelhők jelentek meg
A magyarság ege felett.
„Veszélyben a nép hatalma!”
Messze zúgott hírharangja!

Segítséget kitől kérnek?
Szovjet had az, kit elérnek!
Köztük van a Tánya fia,
Igor ő, a kiskatona.

Anyja szeme könnytől nedves,
Baljóslat az, amit érez:
„Ne menj fiam, ne menj oda,
Honát védni, honfi dolga.

Késő őszre, kora tél jött.
Kopasz fákon dér képződött.
Tánya hírt kap a hadseregtől,
Kérjen sírhelyt a temetőből.

Családjának új hőse lett,
Kit gránát Pesten szétrepesztett!
Az asszony bőszen fel-felmotyog,
Magány dúltan úgy andalog.

„17-től Édesapám
Fejfája áll, jaj a kriptán!
A háborúban meghalt férjem,
Most gyermekem van vörös vérben!”
------------------------------
Vonat hozta magyar földre,
Hogy fia sírját megkeresse.
A fejfáját megtalálta,
Könnyeivel eláztatta.

Beletörődve sorsába
Visszaindult hazájába.

Mezőtúr, 1968. május 22. szerda

Hipotetikus családfa

(írta: Babinszky László)

Paraszt is volt, volt köznemes,
Származásom, igen vegyes!
Van felejtett, és van híres,
Ki több országban tekintélyes!

1568-ban
Nevet adott nekünk Psonka.
Ki vagyonosként alapított
Egy Babini-Köztársaságot.

Hatalommal szembeszálltak,
Gúnyos hangon hahotáztak!
Lavíroztak intrikán,
Babinói birtokán.

Elvük az volt:
"Olyan ember legyen köztünk szakminiszter,
Ki a kapott poszthoz mit sem ért!"
E tréfájuk száz évig élt.

Végül mégis belebuktak.
Bujdosó lett több családtag.
Kik sziklás hegyeken át vacogva,
Értek le a Duna partra.

Igen! Árpád országába jöttek
a Lengyel Honból száműzöttek.
Birtokaikat elvesztették,
ám, hírük újra teremtették!

Adolf, Nagylakon lett jogász.
Közlönyét meg vitte poggyász.
Később, Brünnből, indult József,
Ki tollat fogott, s mondta: "írd meg!"

Kanyarított néhány cikket
így segítve a közösséget.
Páran jöttek az ősi Pestre
Az embereket mind szerette!

Ezért kaptak oklevelet,
Mikor írtunk nyolcszázegyet.
József fia, szintén József.
Közösségért nem élt hívebb!

Pest utcáin nevelkedett.
Tiszta lelke, - emelkedett volt!
Jókai Mór felkarolta,
S véleményét kinyomtatta.

Szót emelt az óvodákért,
Az óvodák munkájáért.
Sürgette a hálózatot,
Lepjék el e kis országot,

Szülőknek, gyermekeknek,
Így teremtve biztonságot.
Ez egy példa a sok közül,
Mit tett Ő itt emberül.

Az ott maradtak másik ága,
Poland földet tovább járta,
De cári önkény hegedült,
S egy Babinszky nem fütyült

Úgy ahogy a cár diktálta,
Kötött masnit batyujára,
S feleségével sarkába,
Futott a franciák Párizsába.

Józefet, ott apja, anyja,
Iskolába beíratta.
Hiszen, ő már ott született,
Franciaként nevelkedett.

A tanulmányok végeztével
Disszertált ész erejével.
Foglalkozott kórtannal,
S kísérleti szövettannal.

Ámde Charcot elcsábítja.
Klinikájára hívatja.
Ettől fogva hystéria,
Lesz, ami lázba hozza.

Felfedezett egy reflexet,
Mit röviden le is jegyzett.
A huszonnyolc sor ma is téma,
Még sincs könyvünk tőle, róla.

A nagyközönség nem ismeri.
Azt tartja: Neve? - Senki.
Pedig oktatott a Sorbonne-on
Könyve hiánycikk a magyar

Könyvesbolti könyvpolcokon.
E törzsfának köztes ága,
Kinek tovább nőtt szorongása
A Lengyelföldi szolgaságba,

Mert a főúrak megölték hitét,
Svéd és orosz honszerelmét,
S a pestis, óh, jaj, Pál gyermekét,
Vágyó karok szép gyümölcsét!

Neki vágtak hát a pusztának,
Egy idillibb, szebb világnak!