2011. november 28., hétfő

Zétényi Tanár Úr emlékére



(Emlékvers)

„Halottaim is egyre többen.”
Írta Radnóti egyik versében.
Így vagyok ezzel én is.
Most tudtam meg: újabb, hozzám közelálló embert vesztettem el,
Kinek a halálát alig tudom fölfogni, - józan ésszel.
Zétényi Tanár Úrtól sokat kaptam,
Főleg azt, hogy bízzam magamban.
Igaz, kettes lett a diplomám,
A szakdolgozatom kudarcos jogán.
Ellenem emiatt – még ma is – sokan gáncsot vetnek,
Nem vagyok oszlopos tagja az előmenetelnek.
Azt értékelte bennem, hogy
Magamnak a legnehezebb szakdolgozati témát szemeltem ki,
S azt egyedül segítség nélkül akartam kibontani.
Még a konzulensemet is elutasítottam,
Nem, mintha nem bíztam volna Valkó Tanár Úrban,
Bizonyítani akartam – elsősorban magamnak,
Hogy elfogadható lennék kutatónak.
Választásom,
Lukács György gondolatvilágának tolmácsolására esett,
Miatta lett műveltségem, egyre szélesebb.
Hamar rájöttem, ha jól akarom földolgozni a témát,
Araszolva kell haladnom, -
Az idézeteinek is utána kell járnom!
Megértettem, meg kell szereznem azt a műveltséget,
Amivel Lukács György rendelkezett.
Így hát, amíg lehetett, 8 - 12 órát olvastam.
Amikor már dolgoztam; 
Akkor munkaidő előtt, vagy munkaidő után
Ültem neki a könyveknek legalább 2-3 órán át!
Így töltöttem éveken keresztül, könyvraktáros éveim
Minden hétköznapját!
Amikor Lukács, Goethe –t idézte,
Lelkembe vésődött Goethe.
Miközben olvastam az Esztétikum sajátosságait
Megismertem Schillert, Tasso-t, Lessing-et,
Lelkembe pazar érzések pezsegtek!
Amikor meg hivatkozott Marxra
Szüleim is láttak Marxot olvasva.
Lenin című tanulmánya előtt,
Lenin műveit bújtam.
Összevetettem a valóságot és a könyvekből áradó eszményt,
S miközben lófráltam az utakat a járdák peremén
Morfondíroztam magamban: mi a társadalom, s ki vagyok én?
Hogy függ össze a múlt, a közösség és az egyén?
Az elmélkedés és az olvasás lelassította a munkám,
Az időből kifutottam, - s összekapkodottan adtam be a témám!

Ezt az önálló búvárkodást értékelte Zétényi,
S nem félt előttem kimondani:
„Magától többet vár a Főiskola!”
Utalt arra, látja, még csak az anyaggyűjtéssel voltam elfoglalva.
„Halasszon egy évet, beszéljen a konzulensével,
Ne elégedjen meg elégségesével!”
Megijedtem.  Azt gondoltam, ha nem végzem el három év alatt a három évet
Mezőtúron, mint kamaszkorom idején, ismét gúny tárgya leszek
S ahogy évekig, ismét utánam kiabálnak a felnőttek, gyermekek
Akik reám gúnyos megjegyzéseket tesznek.

Ahogy ez átvillant az agyamon
 Rontottam a Tanár Úrral való kapcsolatomon.
Taktikáztam.
Tudom Tanár Úr a témát kettesre!”
Arca elborult, dühös lett:
„Ja, ha magának ennyi is elég!”
Mérges szemekkel nézett rám
Csalódottság tükröződött az arcán.
Nem mondhattam el, hogy mezőtúriak ítéletétől félek
Győzelmet, inkább távlatokban remélek.
Megbosszulta. Hiába tudtam az államvizsgán, -
Ahol egyébként Ő volt az elnök, -
A könyvtártant, a könyvtártörténetet jól
Mindenből kettest adott – bosszúból!
Mégis magasztalom.
A diplomaosztásnál lágyabb szelídebb hangot ütött meg
Amikor kezünkbe adott diplomával utunkra engedett bennünket.
„A Babinszky kettese többet ér
Egy-két hallgató
Cikkekből, tanulmányokból összeollózott jelesénél.”
Felnőtt koromban az Ő mondatai hajtottak előre,
Az Ő mondataitól kaptam erőre.
Az, hogy dühös kifakadásának lett 
Első megjelent könyvem az eredménye,
Amely bekerült a magyar irodalomtörténetbe,
Hálásan emlékeztet egy önzetlen tanárra, - Zétényi Imrére!


Budaörs 2011. november 28. hétfő.








2011. november 19., szombat

Hozzászólás a Fórumon elhangzott vádakra

Írta: Babinszky László

A „Gyurcsányra rá jár a rúd” című Fórumon azt mondták rólam:
"Bérenc, bérenc walesi bárd!"
Mégis, munkával szerzett béremmel hordom csak a bukszát!
"Soha vissza nem térítendő állami támogatást" nekem is kínáltak fel,
Volt annyi tisztesség bennem, hogy nem fogadtam el.
Azt mondtam: „adják a nálam rászorultabbaknak."
Gondoltam: "adják a lakásuktól megfosztott koldusoknak."
Erre azt válaszolták: „akkor ezt elbukta.”
Valaki, velem ezt, telefonkagylóba tudatta.
Hazaárulót az MSZP nem választott volna miniszterelnöknek,
Mi sem választottunk volna bűnözőt, - vezetőnek.
Nem tudok arról, hogy Gyurcsány hazaáruló volna,
Országunk pénzügyi - gazdasági helyzetét csak javította!
Arról viszont tudok, hogy 2008-ban egy angol úr
A magyar pénzügyi rendszerbe gátlástanul belenyúlt!
Gyurcsány és Bajnai nem tett semmi mást,
Mint megakadályozta országunkban
A külföldről irányított, gazdasági-pénzügyi összeomlást.
2006-ig folyamatosan jól éltünk,
Szociális kiadások tömkelegére ment költségvetésünk.
Mi ez ellen, egyáltalán nem berzenkedtünk,
Sőt, áldottuk azokat, akik miatt a fogyasztásunk nőtt,
Elismertünk minden ilyen vezetőt!
Az önkormányzatok eladósodása miatt
A költségvetési hiány lett egyre magasabb.
Nem merte egyik vezetőnk se elmondani,
Ezzel fogunk legnagyobb mértékben eladósodni.
A költségvetési hiány egyre nagyobb lett,
S most felróják Gyurcsánynak, az, Öszödi beszédet?
Gyurcsányt nyíltszívű, igaz embernek tartom.
Nem töpreng szónoki fordulatokon,
Olyanokon, amelyek saját hatalmát erősítik,
Neki fontos, hogy a magyar népet milyen népnek minősítik.
Egyszerűen a számok alapján értékeli a helyzetet,
S azt nézi Magyarországnak mi az előnyösebb.
Nem önző módon saját rangjára büszke,
Magyarság jóléte szívének a csücske.
                      ----------

Csúfolva emlegetik; olyan „proletárköltő” vagyok,
Hogy a burzsujok felé kapaszkodok.
Nem én váltottam le a szocialista rendszert,
Nem én juttattam odáig sok-sok kétségbeesett embert, 
Hogy irtsa ki családját és gyújtsa magára a házát,
Így oldva meg életének kilátástalanságát!
Raktárba dolgoztam a szocializmus alatt,
Rangra se méltatott a kommunista csapat.
Most se kapaszkodok tőkés ranglétrára,
Úgy hogy mocskot szórok egy-két pártmunkára.
Vannak mások. Így jutnak előbbre!
Lehet, hogy aki rólam rosszat mond
Rangban válik majd ez - előnyére!
Nevemet vállalom, s akinek nevét nem látom
 Annak betűi e fórumon csupán
Visszakereshetetlen - ákombákom!
Nem kritikus, hanem alattomos cselszövő
Akinek neve helyett három betű van, 
Szerintem az lesből támad, hátulról lő.
Egyesek Gyurcsányt bűnözőnek állítják be,
S megpróbálják belekeverni több koncepciós perbe.
A "Sukoró!" című versemmel ez ellen tiltakoztam,
S nem bántam meg, amit akkor, róla írtam.

 2011.november 19. szombat.

2011. november 18., péntek

A budaörsi IKEA-ban jártam

Írta: Babinszky László

A budaörsi IKEA-ban jártam.
Ahogy mászkáltam
A kirakat-hálószobákban,
Torokszorító érzés ragadott el!
A kétszemélyes ágyakon
Hatalmas fehér lepedő.
Mindegyiken két paplan, két párna,
Az együttlét látványa - szemlélők számára!
Ahogy nézelődtem,
Sok, kecsesen-karcsú nő,
Jött-ment körülöttem,
Társsal fecsegősen!
Több szerelmes párnak kivirult orcája!
(Úgy hasított belém,
Mint embernyakra sújtó
Hóhérnak a bárdja!)
Egyedül, bicegősen
Lábaim előre löktem - szemellenzősen!
Szégyelltem kimutatni;
Mit képzelek bele a sok megvetett ágyba,
Agglegényálmom elrejtett titkába!
Az eladásra kerülő hálószobákba!

2001. december 26. szombat.

2011. november 13., vasárnap

Protestálok!

írta: Babinszky László

Hurcoljátok csak el helyéről
József Attila szobrát!
Szobra bár nem kiált
Verse szívünkben él tovább:
Éljen a munkás, éljen a proletár!
Nincsen szebb jövő a proletár hatalmánál!
„Nem én kiáltok, a föld dübörög.”
Bosszant, hogy meg se hallja közönyötök.
Ma még szívetekben csak én csörömpölök,
De holnap, - attól félek, - jó pár kirakatüveg zörög
Majd, s azok vernek bilincsbe benneteket,
Akiknek szívében él - egy elhurcolt rakparti üzenet!
„S mintha szívemből folyt volna tova,
Zavaros, bölcs és nagy volt a Duna!”
Elfelejtettétek mekkora a Duna
Ha szétárad az egész rakpartra?
Vagy még tovább! – Völgyből magaslatra!
Hogy fogjátok magatokat érezni
A folyam áradásától elsodorva?

2011. november 12. Szombat.

2011. november 5., szombat

Március szellemében

írta: Babinszky László

Hová magyar, melyik útra?
Nosztalgiázzunk a Múltba?

Menjünk vissza egy vad világba,
Jobbágy - főúr viszonyába?

Vagy keressünk egy új ösvényt,
Mit senki se taposott még?

Hová magyar, melyik útra?
Habsburgokat hívjuk vissza?

Kik több milló magyar vért
Áldoztak fel hatalmukért?

S kikkel az egyház lepaktált,
Petőfi ellenük nem ágált?

Hová magyar, melyik útra?
Klérust hívjuk újra vissza?

Azt, amelyik tized címén
Uralkodott a nép bérén?

S ki gyermekeket hadba küldött,
Annak köszönsz ismét üdvöt?

Hová magyar, melyik útra?
A szerzetesrend humanista?

Kik úgy hirdettek szeretetet,
Hogy eladták a gyermekeket

Más országba rabszolgának,
S élő embert tűz-máglyának?

Hová magyar, melyik útra?
A nemességet hívjuk vissza?

Kik kivégezték Dózsa Györgyöt,
Ki izzó trónon pörkölődött?

S kit a jobbágy felzabált,
Mert a hátát urak ostorozták?

Hová magyar, melyik útra?
A nemességet sírjuk vissza?

Azt, amelyik olyan önkényt gyakorolt,
Mint a deres törvény?

Vasra verve ütlegelt!
Jobbágy testén csíkot vert!

Nem erről szól a Ludas Matyi?
Nem ezt kellett elolvasni?

Itt senkit nem húztak karóba
Meztelenül, szörnyű kínba?

Háborúkat sose kezdtek?
Tömbökbe se tömörültek?

Andrássy és Bismarck von
Kezet e célból nem fon?

Így világháború sem tört ki?
Kormányzó sem volt itt Horthy?

Gázkamrák csak álmok voltak?
Ott csak bábuk sorakoztak?

Radnóti még ma is él?
Ha itt él köztünk, miért nem beszél?

Hová magyar, melyik útra?
Polgárságot kérjük vissza?

Nem lángol benned Vietnám?
Sem Allende halálán

Nem gondolkozol el sosem?
Számodra ő puszta porszem?

S az értéktöbblet-elmélet
Neked semmit sem jelent?

Nem ég a szó: Hirosima!?
Hogy atomfüst lett ott a klíma?
S hogy megőrült ledobója?

Mondd, a kommunistát várjuk vissza?
A nagymellényű büszke gőgöt,

Ki a Rózsadombra költözködött?
A köpönyegforgató Janusokat?

Kik cserbenhagyják országunkat
Baj esetén, s odébb állnak?

Hová magyar, melyik útra?
Győzhet-e a kommunistarendszer,
Ha diktatúra?

Vagy ha népét megalázza,
S felnőttségét devalválja?

Ha mindenkivel szépet tennénk
Nem Kánaánt ünnepelnénk?

Készül ma olyan rendszer,
Ahol boldog minden ember?

Létünknek nem őrzői
A XIX. század költői?

Nem vagyunk-e
Nemzedékről nemzedékre
Eszméinek öröklői?

A Petőfi - vers nem rögzíti,
Hogy mit is kéne jobban tenni?

Hatnak e ránk intelmei,
Koncepció sejtelmei,
Komolyan vett szerepei?

Nem lehet, hogy nem ment át,
Hogy eszmény és a valóság
Még nem mutat harmóniát?

Bár felavattuk szoborrá,
Szelleme vált tartalommá,
Megdicsőült gyakorlattá?

Ünnepeken virággal ápoljuk szobrát,
Értjük-e már mondandóját?

Hová magyar, melyik útra?
Árpád népe hova fut ma?

Megérett-e arra a föld,
Hogy szívembernek is legyen zöld?

A tágult tőke jó felé lök?
Hatalmuktól poshadó tök
Nem lesz újra az Anyaföld?

Nem leszünk-e életuntak,
Vagy fegyver által agresszívak?

Nem erről szól: Csernobil?
Szerbia, s a holt Groznij?

A Peresztrojka átgondolt,
Megfontolt megoldás volt?



Nem jött - talán - túl hamar?



Nem ezért lett nagy zavar?

E szerkezet nincs korhadva?
Nem az kéne, hogy dobjuk sutba?

Ez tényleg csupán illúzió?
Utópia, s nem lesz való?

Nem egy akarat hozná össze,
Hogy szövetkezzünk mindörökre?

A Petőfis hangulat,
S a Szép Ernő-i szavalat,
Az csak részeg bódulat?


Ám, ha úgy haladunk, mint a rákok,
Nem érnek majd szörnyű károk?



1995. február 28. kedd.